2012. augusztus 31. Péntek

Reggel anyu ébresztett, hogy kísérjem ki a fiúkat a reptérre. A szomszédokat felverték, Rita néni be is kopogtatott. Érdekes! Édes fiának partija nem zavarta. Én nem keltem fel rájuk, sőt még Szamóca sem aki mellettem aludt. Felvettem pár ruhát magamra nem figyelve az összeállításra. Anya persze felfigyelt a színkavalkádra és visszaküldött. Felvettem a spanyol zászlós pólómat egy famrmergatyával és összekötöttem a hajam. Garniel törődj magaddal! A reklámarcuk is lehetnék. E gondolatokkal baktattam le a lépcsőn. Anya végigmért mégegyszer, de a késés miatt csak megrázta a fejét és kitolt az ajtón.
A reptéren fájdalmas búcsút vettem barátaimtól. Nehéz lesz nélkülük léteznem..Remélem majd sikerül. Szomorú arccal léptem ki az épületéből. Hm. Feri-bucka. Érdekes hely.
Szomorúan felszálltam a buszra és hazáig az ablakon át néztem az utcákat, a város felett lévő szmogréteget, a megállókat…..majd hazaértem. Lenyomtam a kilincset. Megakadt..Mintha említette volna anyu, hogy vigyek kulcsot, mert mennek....a francba. Nagybevásárlásra mentek. Hátrafutottam, a hátsó kertbe. Szerencsémre kinn hagytam a deszkám így kihasználva a lehetőséget ráléptem. Mentem vagy hatvan kört, ugrattam mindent amit tudtam megcsináltam. Egyszerre egy elismerő füttyöt hallottam. A szomszédból. Felvontam a szemöldököm és odanéztem.
-Szia.-köszöntem és rámosolyogtam. Elég erőltetetten.
-Még mindig haragszol?-kérdezte.
-Hazudnék, ha igennel válaszolnék.
-Értem. Átléphetek?
-Szabad ország. Gyere.
Alex ma is helyes volt mint mindig, de nem érdekelt annyirán.
-Gurulhatok egyet?-kérdezte vigyorogva.
-Ha azt hiszed, hogy majd elkaplak ha elesel vagy egyéb ilyen romantikus fogásban reménykedsz ki kell téged ábrándítanalak. Nem kerül ilyenre sor.-mosolyogtam gonoszan.
-Rendben. Várok.-komorodott el az arca.
-Mire? Rám. Höhö. Jó vicc. NapiAlex.-röhögtem őszintén.
-Kedves lennél, ha egyszer komolyan is vennél.-nézett rám Alex dühösen én pedig lesütöttem a szemem.
-Nem érdekelsz.-néztem a szemébe elszántan.
-Most még így gondolod.-nevetett.
-Szerinted ez vicces?-értetlenkedtem.
-Nem. Csak mindketten elcsesztük. Ugyanúgy hibás vagy ebben a veszekedésben mint én. Szóval én nyújtom a békejobbot és kérlek fogadd el.-kérlelt és felém nyújtotta bal (!) kezét. Elröhögtem magam és kezet ráztam vele. Odahúzott magához és átölelt. Most nem voltam zavarban. Piros pont.
-Majd a túlvilágon!-kacsintott és megindult a hátsó ajtónk felé.
-Zárva.-jelentettem ki mire ő a lábtörlő alól kivette a kulcsot és kinyitotta az ajtót. Hihi. Anya nem bízik bennem. :P
-Megfigyeltem a szüleidet. Tudom, hogy sose viszel kulcsot és ők mindig kirakják neked.
-Jellemző.-mondtam fejrázva és megindultam Alex után.

-Ma lesz az évnyitó ugye?-kérdeztem, miközben egy chipses zacskóval küszködtem.
-Ja. Asszem. Bejövök érted ötre. A többiekkel a suli előtt találkozunk. Mit szólsz?-kérdezte, miközben kivette a zacsit a kezemből és egy könnyed mozdulattal kinyitotta.
-Hát. Oks. De nyugtass az úton folyamatosan. Mi lesz ha nem leszek szimpi a többi osztálytársamnak? Ha furán néznek rám a spanyol anyanyelvem miatt? Ha kiröhögnek, mert én hülyén öltözködöm, legalábbis ha nem figyelek oda magamra?
-Akkor leütöm őket. Ne izgulj már. Én is most kezdem, mégsem vizes a gatyám tőle.
-Jó de te már az első nap, ahogy mondtam már neked irányítani fogod az osztályt. Akarva-akaratlan.
-Na ne röhögtess. Lehet, hogy ellenállhatatlan vagyok, de lesznek olyan osztálytársaink is, akiket még én sem láttam. Ki tudja, valamilyen városi agyonlájkolt képű szépfiú lesz a középpontban.-mondta.
-Höhö. Pontosan ilyen vagy!-kacsintottam rá.
-Ellenállhatatlan és szépfiú?-vonta fel a szemöldökét vigyorogva.
-Nem. Egy agyonlájkolt képű városi paraszt.-boxoltam a vállába, ő pedig magához húzott és megölelt. Hajajj régi ismerős érzés újból visszatért. A fejem színe illett a spanyol zászlós pólóm két külső sávjához.- ---Tulajdonképpen te ilyen ölelgetős fajta vagy? Mert ez kezd egy kicsit ijesztő lenni.
-Nem.-közölte és egy puszit is nyomott az arcomra.- Én olyan puszilgatós és ölelgetős srác vagyok. Na jó ez viccnek is rossz.
-Ahaja.-nevettem.-De ugye nem felejtetted el, hogy mit mondtam illetve mit kértem?
-Próbálom elfelejteni.-mosolygott-Utálom a szabályokat.
-Azt látom.-motyogtam.-Hol is kezdjem. Nem értem miért..miért velem akarsz járni..fú de fura ezt így kimondani. Vannak nálam sokkal szebbek.
-Aligha.-kacsintott.
-Dehogyisnem. Kitti? Vanda?
-Nem az én stílusom semelyik sem. Igaz, barátaim, de semmi több.
-De mondj már le rólam!-kérleltem.
-Miért ragaszkodsz ehhez olyan csökönyösen? A táncon már hittem abban, hogy mi ketten..
-Na jó. Megtörtem. Nekem soha életemben nem volt pasim..és nem is akarok még. Nem érdekelnek még annyirán a fiúk.-rápillantottam Alexre aki értetlenül mosolygott.-Jó te vagy az akit többnek tartalak mint egy szimpla barátnak. De nem tudnék rajtad csüngeni, öhm..érted nem? Nem veled van a galiba, csak én még olyan konzervatív vagyok ebben a témában, nem bírom a radikális változásokat.
-Hát jó. Értettem. De egy valamit nem értek. Egy katalánnak se jöttél be?-tette fel a kérdést.
-Tudtommal nem.-mondtam, miközben ezen töprengtem.
-Mindig is tudtam, hogy Barcelonában valami nem kóser.-nevetett a nagy Reál-fan.
-Képzeld Barcelonában nem csak katalánok, hanem spanyolok is élnek. Hisz ez egy ország.-mondtam neki tagolva, hogy megértse, azzal a három agysejtjével.
-Ha te mondod szomszéd!-kiáltotta el magát, miközben chipset evett. Hmm. Micsoda finom pakolást kaptam.
-Reménytelen eset vagy.-ráztam a fejem nevetve.
-Mit szólnál, ha megpróbálnék csak barátként tekinteni rád!-nézett fel rém kíváncsian.
-Repdesnék az örömtől.-feleletem unottan. Végre megértette, hogy ez volt a kérésem.
-Hát jó. Próba szerencse. De ne várj tőlem túl sokat.-nevetett búsan, majd újra tömni kezdte magát.
-Nekem már az is elég hogy ezt elhatároztad.-mosolyogtam rá.

-Így jó lesz?-kérdeztem anyut már sokadszorra. Legalább tízszer küldött vissza öt óra előtt, hogy hozzam rendbe magam. Alex persze előbb jött és végig röhögte azt a negyed órát, ami még indulás előtt volt.
-Ha kipróbálnád a szempillaspirált..-kezdte anyut, de én hevesen megráztam a fejem.
-Azt nem. Se szempillaspirál, se szemceruza, se szemfesték. Vita lezárva. Nem megyek szoknyába, mert az ijesztő lenne. Maradok a nadrágnál, ha belesülök, ha nem. A hajam meg lófarokban marad, mert a nyakamat fogja melegíteni kieresztve. Meg amúgy is utálom, ha a fejembe lóg. Asszem ennyi lenne.-fejeztem be és felvettem a fekete Vans cipőmet.
-Megőrít ez a lány!! Vajon kire ütött? Biztos a nagyapjára, az ilyen csökönyös.-beszélt magában anyu, míg a konyhába nem ért.
-Rémes vagy.-rázta a fejét Alex és végigmért. –De még így is csini.
-Hát kösz.-feleltem zavartan.-Indulhatunk?
-Ahaja.-felelt még mindig rajtam mosolyogva.

-Hali srácok!-köszöntem a többieknek.
-Hali Carmen! Szia Fiex!-skandálták a többiek. Volt mellettük még egy magas srác, nem ismertem szóval úgy tekintettem jónak, ha bemutatkozom.
-Szia Carmen vagyok! Mi még nem találkoztunk, de azért örvendek a szerencsének.-üdvözöltem.
-Szia, én Ádám. Kiborítottam az igazgatót már most és ide hívott Zsolti. A diri szerint nem vicces, ha ismeretlen embereknek köszöngetek és játszom a fogyatékost.-felelt jóízűen nevetve.
-Értem már miért vagy velünk egy társaságban.-löktem a vállammal arrébb erre ő két méterrel odébb állt meg. Hupsz.
-Ajnye!-állt meg.
-Mivan?-röhögtem és alaposabban megfigyeltem. Elég magas, magasabb mint a többi fiú. Egész, hogy is mondjam..helyes. Vetekszik Alexszel. De Alex sokkal helyesebb. Hihi. Mellesleg jófejnek tűnik. Ide való a mi bandánkba.
-Szervusz. Hier Alex.-lépett oda mellém Alex. Ádám is bemutatkozott és elment.
-Mindenkit elüldözöl, akivel két percnél tovább beszélek és fiú?-kérdeztem dühösen.
-Nem. Én azokat üldözöm el akikkel ÖT percnél beszélsz tovább.-röhögött, mire én is elkezdtem nevetni.
-Levegőt azért vehetek?-kérdeztem tőle.
-Még megfontolom.-mondta mosolyogva és átkarolt. Így vezetett be a suliba. Gondolom páran, sőt pár százan ismerik Alexet így tátott szájjal bámultak, amikor az oldalán velem bejöttünk a suliba. Páran összesúgtak én meg próbáltam kibújni Alex karja alól, de nem engedte. Mosolyogva figyelte a szenvedésem.
-Hát. Hétfőtől, már az egész suli rólad fog pletykálni.-nevetett.
-Húú. Minden kívánságom teljesült.-feleltem flegmán.
-Ne dühöngj már.-mosolygott és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Na most hagyd abba.-kiáltottam rá, erre a folyosó elhalkult.-aa..öö..hülyeségeidet.-fejeztem be másképp a mondatot és kínosan elmosolyodtam.
-Okés.-nevetett Alex is, szerintem vette az adást és levette rólam a kezét.-Érdekes.-súgta a fülembe.-befejezhetted volna másképp is a mondatot, de így továbbra is azt hiszik, hogy járunk.
-Igen?-vontam fel a szemöldököm.-Direkt dühítesz? Mindennap felhozod ezt a hülyeséget és már csak gépiesen tudok rá válaszolni. Nem, nem és nem. Hagyjál már végre lazítani is. Ezért nem tudtam aludni sem. Folyton ezt hozod fel előttem, pedig tudod, hogy ez nekem mennyire kínos. Marha jó barát vagy mondhatom.
-Ha nem hát nem. Megoldottad a problémát. Lemondtam rólad.-mosolygott továbbra is és otthagyott. Kami odafutott hozzám, én pedig egy vállrántással megoldottam a dolgot.
-Vége a műsornak.-szóltam a többi diáknak és Gergőék után bementem az osztályba. Kétszemélyes padok. Kitti Vanda mellé, Alex Zsolti mellé, Gergő Kami mellé, Kristóf talált egy egyszemélyes padot és oda leült, Ádám pedig ez kétszemélyes padban ült egyedül, és úgy gondoltam, hogy ő legalább jó fej és leülök mellé. Egy pillanatra megtorpantam, mert pont Alex mögött ülnék akkor, de újból megindultam, mert nem vagyok köteles tőle hat méterre tartózkodnom.
-Szabad?-kérdeztem Ádámot.
-Hogyne.-vette le a táskáját és rámmosolygott. Alex megvetően mosolyogva megrázta a fejét. Én pedig belerúgtam a székébe, aminek következtében ő leborult. Akaratlanul is elmosolyodtam.
-Hülye.-röhögött, én pedig felhúztam.-Azt nem mondtam, hogy barátok nem leszünk.
-Tudom. Csak per pillanat szokásból dühös vagyok rád.
-Értem. Amit kint mondtam úgy is gondoltam. Boldog lehetsz.
-Az vagyok.-feleltem és lehuppantam Ádám mellé. Ádám értetlenül nézte a jelenetet én meg csak legyintettem. Két nap alatt kétszer is összevesztem Alexszel. Megkérem, hogy még legalább hétszer csináljuk még ezt és akkor jövő hetet megúszom.
-Sziasztok srácok!-lépett be az ajtón egy harmincas férfi és lecsapta az asztalra az ellenőrzőket. Szóval ő az ofő. Szimpi. –Bodrogi Benedek vagyok. Most nincs idő beszélgetni, hanem arra kérem az osztályt, hogy álljon fel és a padtársa mellé állva, kettesével vonuljanak ki az udvarra.
-Igenis Beni bácsi!-üvöltött előttem Zsolti. Az ofő kissé hülyén nézett rá, de úgy hiszem, ezt az arcot ebben a négy évben meg kell szoknom. :D
Mint minden tanévnyitót, ezt is végigaludtam, csak néhány hangosabb versmondásra kaptam fel a fejem. Az ünnepség után ismét bevonultunk az osztályba és elfoglaltuk a helyünket. Vanda kiosztotta az ellenőrzőket, mi pedig röhögve hallgattuk mindenki bemutatkozását. Persze csak azért, mert Zsolti mindenkit kifigurázott. Még magát is (?). Az ofő kért minket, hogy Bodrogi tanárúrnak szólítsuk, de Zsolti befogta a fülét és hangosan lalalázott. Ő nem akarta hallani, hogy hogyan fosztják meg attól a jogtól, hogy bácsizza az osztályfőnököt. Szóval, mikor látta már, hogy az ofő szája nem mozog, levette a kezét a füléről és bekiáltotta:
-Nahát tanárbácsi, maga igen sokat fecseg.
-Ő mindig ilyen?-keresett egy arcot Bodrogi, aki majd válaszolni tud a kérdésére.
-Igen.-bólintottam, mire az ofő megrázta mosolyogva a fejét.
-A jövő héten hétfőn még nem kell tancuccot hozni, mert akkor három darab osztályfőnöki óránk lesz. Elmondom az órarendet, a tanárok neveit és azt hogy mit tanítanak, olvasok a házirendből pár fontosabb paragrafust, és ha marad idő mindenki beszélhet egy kicsit magáról. Most viszont lejárt az időm, haza kell titeket küldenem. Viszontlátásra osztály! Hétfőn egy tolltartó legyen nálatok!
-Igenis Bodrogi tanárúr! Vagyis tanítóbácsi!-kiáltott az ofő után Zsolti, aki szerintem menekült.
Még fél óráig beszélgettem a többiekkel, de anyu hívott, ezért Alekszel elindultam.
-Látom összebarátkoztál azzal az Ádám gyerekkel.-mutatott közömbösséget Alex. Az arcán. Belül nagyon is zavarta.
-Igen. Jófej. Nagy foci fan. Csak épp Arsenalos. Hallottál már ilyet?-kérdeztem mosolyogva.
-Képzeld. Az Arsenalnak több millió drukkere van. Nem csak Ádám.-nevetett.
-Értem. Csak fura, hogy itt alig találkoztam még culékkal.-töprengtem.
-Nincs ebben semmi furcsaság.-kacsintott rám. Bekanyarodtunk az utcánkba. Azon a pár méteren megbeszéltük, hogy holnap elnézünk egy hipermarketbe tancuccokat venni. Ajj mindjárt kezdődik a suli!!  Otthon Panaszkodtam még egy sort Szamócának, aki hihetetlenül türelmesen végighallgatott. Majd a szekrényemhez futott és előrángatta a pórázát én pedig mosolyogva kivettem a szájából és rákapcsoltam a nyakörvére. Egy kis séta legalább felpezsdít. A parkban elengedtem egy kicsit, had fusson. Közös játékként macskát hajkurásztunk, de ezt már pórázzal.
Otthon megfürdettem a kutyust aki csupa sár volt, mert beleugrott a parkban lévő halastóba. Este kilencre, már teljesen kipurcantam, megfogtam Szamócát és magam mellé fektettem az ágyban. Rájöttem, hogy a kutyám a legjobb barátom és nem csak azért mert ő képes egyedül végighallgatni.

2012. augusztus 30. Csütörtök

Nyár utolsó napjait még kihasználom, ezért éjjelenként olvasok, reggel délig alszok. Nagyszerű program, suli időben is elviselném, de sajnos már csak kettőt kell aludni és kezdődik. Semmi kedvem hozzá, hisz elég újnak számítok a környéken és egyáltalán nincs tapasztalatom, hogy hogyan is működik ez Magyarországon. Számos oldalt elolvastam erről, némely tanács a hasznomra is vált, de volt pár amin egy kicsit sokat forgattam a fejem. Megbeszéltük, hogy ma is lesz egy találka, a „bandánkkal” aminek én kifejezetten örülök, hisz lefoglalnak délutánra, másrészt az iskolakezdési egyedüllét ki van már előre zárva. Nem sok időm maradt, így hát bekukkantottam facebookra, válaszoltam a spanyol barátaimnak akik igen hiányoznak. Nem szeretek sokáig netezni, így hát kiléptem mihelyst válaszoltam barátaim kérdésére, kérésére, (ma este videókamerát be kell kapcsolnom.) kijelentkeztem. Kikotortam Narniából egy shortot és egy topot, belebújtam a tornacipőmbe és lerohantam a lépcsőn. Már nyitottam is az ajtót, amikor Szamóca elém caplatott, hatalmas szemeivel rám nézett majd a konyhaasztal mellett árválkodó üres tányérjaira. Teljesen elszégyelltem magam, hogy így megfeledkeztem a kiskutyámról. Mertem neki egy kisvödör kutyatápot és hogy kiengeszteljem, víz helyett tejet adtam neki néhány konyhai maradékkal megtoldva. Úgy éreztem ez is letudva, kiskutyám szemeiben újra a vidámság bújkált. Lehajoltam hozzá, adtam a fejére egy cuppanós puszit és kiléptem a szabadba. Mély levegőt szívtam, mintha most szabadultam volna a börtönből. Mindegy mesés nap a mai. Nem tűz úgy a nap és egy kis szél is lengedez. Hallottam, amint a szomszéd ajtó is nyílik, én pedig egy könnyed mozdulattal átvetettem magam a kerítésen.Alex észrevett, elkezdett vigyorogni. Ha nem ismernének minket, azt hinnék már több éve ismerjük egymást. Pedig csak két napja. Épp elég a barátsághoz.
-Szervusz!-léptem szomszédom elé és pacsira nyújtottam a kezem.
-Mi szél hozta kisasszony?-csapott bele a kezembe Alex.
-Csak nem ugyanoda tart ön is, ahova én is igyekszem?
-Sejtelmeim szerint, bizonyos, hogy egy ideig együtt megyünk, hiszen ez egy zsákutca.-nevette el magát.
-Igaz. Labda, deszka? Mit hozzak?-tettem fel a kérdést.
-Mondjuk magadat. Elég lesz egy ideig.-kacsintott rám Alex.
Az út nagy részét végigröhögtük, örültem magamban annak is, hogy így kijövünk. Megbeszéltük, hogy a többiekkel a belvárosban fogunk találkozni egy nagyobb parkban. Suli előtt elhaladva, megint elfogott az a görcsös érzés ami az utóbbi napokban fojtogatott. Alex észre is vette szorongásom és mosolyogva nyugattott.
-Figyu! Nem értem miért emészted magad egy hülye épület miatt. Itt vagyunk mi, bevettünk a körünkbe, mert úgy érezzük hozzánk tartozol, szóval vagy abbahagyod ezt a pánikolást, vagy pedig menten itt hagylak.
-Értettem uram.-erőltettem egy mosolyt az arcomra. Bár tudtam, hogy nem leszek egyedül, a beilleszkedésemmel még vannak hézagok. A mai nap reggelén például spanyolul ordibáltam egy hülye motorossal, aki majdnem elütött. Nem tudom, hogy ő ijedt e meg jobban avagy én. Lényeg, hogy nem így kellett volna reagálnom..legalábbis nem ilyen nyelven..és nem ilyen szavakkal. Az út további részében egy kicsit csendesebb voltam a kelleténél, ezért a drága jó szomszédom fejbevágott. Nem hagytam annyiban és én is fejbe vágtam, olyan erővel, hogy neki esett egy fának.
-Gondolkoztál már rajta, hogy valami harcművészeti tanfolyamra járj? Mondjuk karatéból a második héten fekete öves lennél.-nevetett Alex.
-De. De nem gondolnád, hogy lenyomnám a tanárt?-mondtam szerényen.
-Nem gondolom. Tudom.-röhögött, majd összekócolta amúgy is szénaboglya hajam.
-Kit látnak szemeim?-pillantott fel egy lány tinimagazinjából a padon.
-Reméltem, hogy egy ideig nem futunk össze.-szólt Krisztához Alex, és vidám arca egy borús maszkot húzott magára.
-Ugye nem tiltod meg, hogy erre felé járkáljak?-kérdezte Kriszta tetetett döbbenettel.
-Nem tiltom. Csak szennyezed az amúgy is szmogos levegőt.-válaszolt lazán Alex.
-Na? Összejöttetek már? Vagy várod amíg ő kezdeményez? Mint nálam?-tette fel a kérdést Kriszta, miközben műkörmös ujjával felém mutogatott.
-Neked meg mi bajod?-horkantam fel és megindultam a kis liba irányába, de Alex keze megragadta a csuklómat és visszahúzott.-Barátok vagyunk. Lehet, hogy te már minden fiúval jártál ebben a városban, de attól függetlenül ne feltételezd rólam, hogy én is ilyen leszek.
-Nyugodj már le!-kiáltott rám Kriszta miközben egy rágógumi lufit fújt.
-Gyere menjünk!-húzott el Alex és kissé komor ábrázattal, de felém villantott egy mosolyt. Mit akart Kriszta ezzel mondani? Lehet, hogy párszor máshogy néztem Alexre, mint egy barátra, de nem tudnám elképzelni, hogy én egy ilyen..hogy is mondjam..jóképű gyerek mellett kössek ki. Meg még nem nagyon kapott fel a szerelem szele ennyiidős korban. Nem is gondolkoztam ilyen..komoly dolgokon. Lehet, hogy egy kicsit, de csak egy nagyon kicsit..na jó nagyon tetszik nekem, de az még nem szerelem. Vagy mégis?
Ábrándomat egy ismerős, mély hangú nevetés szakította félbe. Zsolti viccet mesél a közelben és együtt röhög a többiekkel. Kicsit megnyugodtam, hogy nem kell az imént történteken rágódnom, de azért még egy kicsit zavart a dolog.
-Szasztok skacok!-üvölt fel Gergő.
-Hali!-motyogom, majd a lányok felé indultam. Észrevettem, hogy Kami arcán hatalmas vigyor ül. A lányok lopva ránéznek Gergőre, akinek csakugyan fülig ér a szája. Összefontam a látottakat és elmosolyodtam.
-Nem is kérdezek semmit.-ültem le melléjük és vártam, hogy beavassanak Gergő és Kami románcába. Szájtátva hallgattam a történetet, hiszen Gergő nagyon romantikusan oldotta meg ezt a dolgot. Igen az a Gergő aki a kaját kézzel habzsolta be nálunk. Igazából érezhető volt, hogy köztük forr a levegő, de nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen összejönnek. Gergő ma délelőtt egy hatalmas csokrot hagyott Kamiék ajtaja előtt egy navigáló levéllel. Itt a parkban találkoztak és egyszerűen megtörtént. Nagyon egyszerű, de nekem tetszik. Elismerően rákacsintottam Gergőre, aki rám vigyorgott és odaszaladt Kamihoz. Hát sosem bírtam a nyáladzós részt, ezért elfordultam és tovalibbentem a fiúkhoz. Gyakorlatilag nem mertem beleszólni az ő fociügyeikbe, mert az némi affért okozna. Az én elvem Barcelona nem egy csapat, hanem A csapat. Természetesen Alexék ezt máshogy állítják, ezért muszáj volt belefolynom ebbe a kiadós vitába. A lányok az én pártomra álltak, mert kimondhatatlanul utálják Reál kis üdvöskéjét Christiano Ronaldót. A vita úgy fejeződött be, hogy a fiúk egyszerűen témát váltottak, ezzel elismerték, hogy kezemben a győzelem.
Azt terveztük, hogy mivel én még nem láttam a várost, felülünk egy városnéző vonatra. Kétszemélyes kis padok vannak és én úgy számoltam, hogy Kristóffal fogok ülni, mert Alex Zsolti nagy spanja, Gergőt meg lefoglalja Kami. Kitti és Vanda alapból szétválaszthatatlanok. Leültem az ülésre és meglepetten figyeltem, ahogy Alex pár szót vált a felém induló Kristóffal, mire ő visszafordul, Alex meg felém közeledik.
-És Zsolti?-kérdeztem, miközben próbáltam leplezni örömömet. Ideje bevallanom magamnak, hogy igenis örülök annak, ha Alexszel egy légtérben vagyok, főleg ha mellette. Be kell vallanom, hogy tetszik. Asszem.
-Kibírja nélkülem.-mondta Alex lazán és küldött Zsoltinak egy vigyort.-Most jobban zavar az, hogy hogyan viselted Krisztát. Nem kell őt komolyan venned. Én bevallom neked két napig bírtam vele. Aztán megjöttél te.
-Öhm. Ja.-a torkom kiszáradt és mereven néztem magam elé. Ezzel most mit akart mondani?
-Héééé Fiex! Nézz csak előre!-mutogatott Kristóf pár felszálló lányra. Pár csinos lányra.
-Pillanat. Szóval, ahogy mondtam..jöttél te..
-Gyere már te barom!-üvöltött tovább Kristóf, mire Zsolti a fejére vágott egy Cherry Coke-os üveggel.
-Ahogy mondtam..-kezdte Alex, de nem figyeltem rá. Pár ismerős arcot láttam fellépni a sétavonatra és felragyogott a szemem.
-Ááááá!-üvöltöttem és áttuszkoltam magam a tömegen. Spanyol barátaim ígérték, hogy nemsokára élőben is látjuk egymást. Én arra gondoltam, hogy webkamera meg ilyesmi, de ahogy tőlük megszoktam képesek és eljönnek hozzám.
-Pedro, Huan, Victor!!!!-üvöltöttem és mindenkit nekilöktem egy padnak,  hogy közelebb férkőzhessem barátaimhoz.
-Carmeeen!!-üvöltötték ők is, miközben megöleltek és hatalmas puszit nyomtak az arcomra. Spanyolul kérdeztem a hogylétük felől, ezzel sok sok figyelmet vontunk magunkra. Odapillantottam osztálytársaimhoz és észrevettem, hogy Alex helyén már Kristóf ül. Bakker. Valamit akart mondani..és én otthagytam. Este kiengesztelem egy kis házisütivel.
-Srácok! Ő itt Huan, Victor, Pedro.-mutattam be őket egymásnak.-Huan, Victor, Pedro..-folytattam és magyar barátaimra mutogattam.-Vanda, Kitti, Kami, Gergő, Zsolti, Kristóf, Alex.
-Örvendek!-mormolta Alex, a többiek mind örömmel üdvözölték őket.
-Huan.-nyújtotta kezét Huan Alexnek is.
-Alex.-nyögte ki és kezét összefonta, majd Huant kezte el méregetni.
-Mit is akartál mondani Alex?-tettem fel a kérdést Alexnek, mert láttam milyen csendben ül.
-Már nem aktuális.-felelt Alex, majd erőltetetten rámmosolygott. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Leültem mellé. Huan vette a lapot, hisz beavattam őt már chatelésnél, hogy úgy néz ki tetszik nekem valaki, ezért észrevétlenül arrébb ment és megpróbált kicsit szót érteni a többiekkel, akik nagy kíváncsisággal fordultak hozzájuk. Kiderült, hogy osztálytársaim a spanyolt tanultak nyolcadikig és továbbra is azt szándékoznak tanulni. Ezen egy kicsit meglepődtem, de gyorsan fel is eszméltem, mert Alexet kellett „vigasztalnom”, aki vélhetően még mindig egy kicsit haragudott rám.
-Fogalmam sincs mit akartál mondani, de érdekel..szóval légy olyan szíves és mondd el nekem.-kérleltem.
-Mondom. Már nem aktuális.-fejezte be ennyivel Alex és az utca felé fordult, tettetett érdeklődéssel.
-Hát rendben.-álltam fel, miközben egyet rúgtam az előttem ülő srác táskájába. Véletlenül.
-Hé cicuskám, nem olcsó táska szóval ne rugdosd!-szólt utánam a gyerek. Nem értettem, hogy ilyen menő csávók, mit keresnek egy ilyen vonaton és mivel elég röhejesen nézett ki, ahogy begyömöszölte magát a kispadba elmosolyodtam.-Még van pofád mosolyogni?-állt fel hirtelen. Nem éreztem félelmet, sokkal inkább elszántságot.
-Fogd vissza magad öreg. A csaj velem van.-állt fel Alex is.
-Akkor mondd meg neki, hogy álljon le.-közölte Alexszel a gyerek a kívánságát és újra elmosolyodtam, amikor a srác szókincsét elemeztem.
-Megvédtem volna magam.-nyögtem ki.
-Ha gondolod szólhatok neki.-mutogatott dühösen az ikubarbár fiúra Alex, majd mérgesen a helyére huppant. Én idegesítés végett melléültem.
-Kristóf mellett is épp oly kényelmes a szék mint itt.
-Neked most mi bajod van?-fakadtam ki.
-Nekem? Semmi. Meddig maradnak a spanyol barátaid?
-Szerintem holnapig. Nem értekeztem velük.
-Örülök. Akkor a grillparty ugrott?
-Ugrott.-mondtam.-Vagy ha jöhetnének..
-Nem..
-Mert?
-Nekem nem barátaim, nem köt hozzájuk semmi..-felelt diplomatikusan.
-Aha. Akkor én egy semmi vagyok?
-Te mondtad.
-Ha nem mondod el mi a bajod zaklatni foglak.-mondtam könnyekkel küszködve. Nem bírtam felfogni, hogy ilyet mondott.
-Nem hagytad végigmondani a mondandóm..-mondta, amin én kihűltem. Mint egy óvódás..
-Ennyi?-tártam szét kezem és vörös fejjel felé fordultam.
-Ha tudtad volna mi a tartalma, akkor lehet, hogy nem így reagáltál volna.
-Akkor mondd el mit akartál!-kérleltem. Megfordult a fejemben, hogy térdre állok előtte..
-Már nem lényeg. Lehet, hogy már nem is igaz az elméletem.-vitatkozott magával és közben Huanra pillantgatott.
-Miért fixírozod Huant?-kérdeztem.
-Vetélytárs.-felelt. Nem értettem semmit.
-Ha nem bántalak meg, ő már régebb óta barátom..de ugyanúgy szeretem őt, mint téged. Te is ugyanolyan jó barátom vagy, pedig csak három napja ismerlek.
-Hümm. Barátok.-röhögött magában.
-Nem ilyennek ismertelek meg.-állapítottam meg és fejem ráztam.
-Hanem milyennek?-fordult felém, és ahogy csillogtak a szemei a dühös tekintetében, éreztem, hogy egy cseppnyit kíváncsi.
-Egy jó fej srác, ki nem sértődik meg mindenen, ki egy igaz barát tud lenni, kivel nem kell locsognia egy fiús lánynak a ruhákról, ki nem akad fenn semmiféle hibán, egyszerűen laza és hazudni sem fogok , akit sok lány akar.-fejeztem be monológom.
-Hát.Szóval jóképű vagyok?-kérdezte újra a régi hangján és láttam, hogy megenyhült az arca.
-Te mondtad.-röhögtem el magam és örömömben megöleltem. Jó szorosan. Egy pillanatig azt hittem, hogy szóba se áll velem többé. Nyomtam egy puszit az arcára, amitől egy kissé elpirult. Egy kissé én is. Zavaromban arrébb húzódtam, de ő visszarántott és újból megölelt.
-Nem szabadulsz meg tőlem olyan gyorsan.-röhögött, majd intett hüvelykujjával Zsoltinak. Csak mosolyogtam egy jót és vigyorral az arcomon, néztem előre. A kisvonat beindult és kezdetét vette a városnézés. Alex mindent megmutatott, közben sokszor felém fordult, szemembe nézett, amitől én majdnem elájultam. Soha nem voltam ilyen állapotban, hogy…egy fiú mellett éreztem magam zavarban.
-Még mindig nem mondtad el mit akartál.-néztem fel rá és kíváncsian vártam a választ.
-Végiggondoltam és így nekem sokkal jobb.-felelte, amiből én persze egy szót sem értettem, inkább ráhagytam.
-Miből gondolod?-furdalt a kíváncsiság.
-Nem tudom. Egyszerűen jobb.-válaszolt meglepően „bölcsen”.
-Nemsokára világvége, és ha én úgy fogok meghalni, hogy nem tudom mi a vége a mondatnak, akkor a túlvilágon is üldözni foglak.
-Na majd a túlvilágon elmondom.-kacsintott Alex és átkarolta a vállam. Elkezdett bizseregni a bőröm, mintha egy másik élőlény próbált volna kibújni belőlem. Nagyon idegesített, hogy Alex mellett ilyen fura érzések törnek fel bennem. Világ életemben rendkívül jól kijöttem a fiúkkal, hisz lány barátaim szinte nem is voltak, erre megjelent ő, én meg libabőrös leszek.
-Te fázol?-kérdezte Alex, miközben a kezemet figyelte.
-Öhm. Ja nem.-feleltem rekedt hangon.
-Biztos? Tiszta libabőrös vagy. Megérteném, ha ez decemberben fordulna elő, de most?-mosolygott Alex és szemében azt láttam, mintha tudná, hogy miatta ilyen a kezem.
-Persze. Minden rendben. Csak egy kicsit fújt a szél és megborzongtam.-feleltem diplomatikusan.
-Értem.-vigyorgott tovább és meghúzta a Colás üveget.-Kérsz?
-Öhm Ja.-feleltem és kiittam az üveget. Egy kissé kiszáradt a torkom.
Az út végeztével leszálltunk a járműről és odaléptem Huanékhoz. Elcsevegtem velük azt a kevés időt, amíg hazaérünk. Alex is hozzászólt sokszor a témához, aminek én nagyon örültem.
-Akkor ma nálunk grillparty.-kacsintott Alex és befordult a házukhoz vezető járdánál.
-Rendben.-suttogtam. Erre Huan, Victor és Pedro elkezdett röhögni. Gondoltam miért, ezért beborítottam őket a virágágyásba.
-Tulajdonképpen szerintem tetszel neki.-állapította meg Huan. Azonnal reagálni próbáltam, de nem tudtam. Jó érzés volt spanyolul csevegni, hisz a magyar nyelvről, mindig ő jutott eszembe.
-Gondolod?-kérdeztem bizonytalanul.
-Ahogy rád néz.-kacsintott és vállon boxolt.
-Ha már szerelmi ügyekről beszélünk, hogy van a barátnőd Huan és Pedro?-érdeklődtem.
-Huan már két hete egy másik csajjal randizik én pedig még mindig szeretem a barátnőmet.-válaszolt Huan helyett is Pedro.
-Értem. Szerintetek nem korai ez az egész? Még csak 15 évesek vagyunk.-mondtam és kíváncsian vártam a válaszukat.
-Szerintem nem. Már volt két barátnőm és úgy látom, hogy nélkülük letértem volna az útról és elfordultam volna a barátaimtól. Igen tőletek.-válaszolt rendkívül bölcsen Victor.
-Ahha. De nekem ebben semmi tapasztalatom sincs.-zöttyentem le az udvaron lévő padra.
-Amúgy őszintén nem tudom, hogy miért. Jó csaj vagy!-röhögött Pedro.
-Jajj, még a végén elpirulok.-feleltem tényleg vörösen.
-Már elpirultál. Egyszerűen az a gond, hogy nem láttál eddig többet egy fiúban, mint barátot.-mondta Pedro.
-Igazad lehet. De most nagy gázban vagyok. Én nekem..ahj, kimondom, tetszik Alex. De a bökkenő ott van, hogy nem tudom, többet érez e irántam? Vagy csak alapból ilyen mindenkivel. De hagyjuk is, már most is elég sokat lelkiztem veletek, ami nem rám vall. Gyertek toljunk be pár zacskó chipset.
-Én nem hagyom annyiban. Kifaggatom a partyn. Most pedig toljuk be az adagunkat!-állt fel Victor és belépett a házba.
-Nem lenne túl jó ötlet.-loholtam utána kétségbeesetten.
Nem válaszolt. Villantott felém egy elszánt mosolyt amitől kirázott a hideg. Tudtam, hogy megteszi. Lelkem legmélyén reméltem, hogy megesik rajtam a szíve.

-Vélemény?-léptem le a lépcső utolsó fokáról és a srácok elé álltam.
-Ritka pillanat. Te és a szoknya? Amúgy dögös.-méregetett Victor.
-A hajaddal még kezdj valamit és kész vagy.-biccentett Pedro.
-Rendben.-válaszoltam és a tükör elé léptem. Megigazítottam a ruhámat. Egy neonsárga szoknyából és egy fekete pántnélküli felsőrészből áll. Még életemben nem vettem fel, de úgy gondoltam, hogy a lányok nálam csak jobban fognak kinézni, de azért én is szeretnék valamit mutatni. Például az elszántságot, amiért képes vagyok egy party érdekében felvenni egy szoknyát. Hajamat kieresztettem és most vettem észre, hogy mennyire hosszú. Egész szép. Gyorsan kifésültem és felrohantam még a fürdőbe. Kihúztam a fiókot és a szempillaspirálért nyúltam. De visszahúztam a kezem, túlzásokba nem esek. Betűztem egy neonsárga fülbevalót és rohantam a fiúkhoz, akik hangosan röhögtek azon, hogy ez az első pillanat, amikor rám kell várni. Felhúztam a fekete converse-m és kiléptem az ajtón. Gondoltam, hogy nem csak az osztályból lesznek, és az elméletem be is igazolódott, mert egy seregnyi fiatal közeledett Alexék hátsó kertje felé. Bulis este lesz. Egy picit izgulok. Megindultam a kerítés felé, de Huan visszarántott és közölte velem, hogy nem lenne célszerű épp most kiszakítanom a ruhám. Így hát a járdán mentünk, a tömeget követve egyből a hátsókertbe indultunk. Hátul mindenki már nagyban bulizott és feltűnő ruhákban táncolt. A gyep szélén Kristóf és Zsolti csajokat szemlélt, Gergő pedig egy padon ült, ölében Kamival aki felé fordult, homlokát Gergőjéhez szorította. Kirázott a hideg. Nem hiszem, hogy én ezt valaha is meg tudnám csinálni. Kitti és Vanda pár ismeretlen sráccal táncolt, közben a szájuk körbeérte a fejüket, már csak a házigazdát hiányoltam. Körbetekintettem és akkor vettem észre, hogy Huan, Pedro és Victor már eltűnt, nyilván inni akartak, hisz ezelőtt 10 perccel ettünk chilisbabot. Bátortalanul Zsoltiék felé intettem, akik kissé furán néztek rám, mintha nem ismernének, közelebb mentem hozzájuk.
-Nektek mi bajotok?-kérdeztem döbbenten.
-Bocs. Ismerjük egymást?-mosolygott Zsolti.
-Igen. Carmen. Mond neked valamit a név?
-Basszus te vagy az?-köpte ki Kristóf a kóláját.-Marha jól nézel ki.
-Öhm. Kösz.-tekergettem zavartan a hajam.
-Smink?-kérdezte Zsolti.
-Tudtommal nem.-röhögtem zavartan.- Semmi smink.
-Akkor alapból szép vagy.-állapította meg, majd egy lánycsapat után fordult.
-Erre baj ha nem reagálok?-kérdeztem mosolyogva.
-Semmi gond. Na én húztam megjött az unokatesóm.-szólalt meg Zsolti és magával rántva Kristófot húzta őt egy magas sráchoz. Én pedig leültem egy kerti székre és a fülbevalómat piszkáltam. Magamra hagytak, á de semmi gáz megesik az ilyen.
-Üdv ismerlek?-állt meg előttem Alex és gyanúsan nézett rám. Szerintem ez már egy kicsit túlzás. Semmit nem csináltam magammal. Csak kieresztettem a hajam. Most meg azt hiszi a szomszédom, hogy belógtam a bulijába.
-Carmen.-feleltem unottan, mire ő is köpött az üdítőjéből.
-Mennyi sminket tettél magadra? Fel se ismertelek.
-Egy grammnyit sem.-válaszoltam magamban mosolyogva.
-Wow. Jól nézel ki.-állapította meg, amire én vörös lettem. Még szerencse, hogy sötét van.
-Hát kösz. Te sem panaszkodhatsz.-néztem végig rajta és magamban még egy plusz pontot adtam az amúgy is maximumos kinézeti értékeléséhez. Belőtt séró, térdig érő piros gatya egy csíkos pólóval, hozzá egy strandpapucs. A világításban még egy lazán megkötött nyakkendőt is láttam.
-Gyakrabban foglalkozhatnál magaddal. Így kieresztett hajjal és szoknyában..-fejezte be a mondatot és száját harapdálta.
-Úgy nézek ki mint egy lány?-boxoltam a vállába.-Ezt akartad mondani?
-Öhm. Ja.-legyintett majd megfogta a karom, és az üdítőkhöz húzott.- Táncolunk?-állt meg hirtelen a gyepen, ahol a többiek is botladoztak. Sutyiban intett egyet a DJ-nek nevezett srácnak. A fiú vette a lapot és lassú számot kapcsolt, erre én felvontam a szemöldököm.
-Ezt mire véljem?-mosolyogtam.
-Már fociztunk, vonatoztunk, kikészítettünk egy idegesítő csajt de táncolni még nem táncoltunk..-bigyesztette le ajkát és utána villantotta a számomra ismerős mosolyt, amit én..szerettem?
-Hát jó. Akkor együtt megyünk kórházba is.-nevettem, mire ő is felröhögött. Nyaka köré fontam kezem és folyamatosan beszéltem, ő engem bámult, ami zavart. Mindenre csak bólintott és utána a derekamra tette a kezét. Kirázott a hideg, amit ő észrevett és felnevetett, én vörösen mosolyogtam rá. Aztáán.. Lehet, hogy halucinálok, de közelebb hajolt hozzám… még közelebb..majd megcsörrent a telefonom. Automatikusan visszarántottuk a fejünket. Anya az. Felvettem.
-Szia! Miért hívtál?-sürgettem anyut hadarva.
-Szia! Hol vagy?
-A szomszédban.
-Ja persze. Na puszi leteszem.
-Szia.-tettem le mérgesen a telefont és Alexre néztem, ő a cipőjét bámulta, ezért én léptem.
-Akkor táncolunk?-kérdeztem.
-Hát..-beléfojtottam a szót és nyaka köré fontam ISMÉT a kezem, a lassú szám erre gyorsba váltott, mire Alex megint intett. Újra, lassú zene. Felnéztem Alexre. Ő a tekintetét rajtam pihentette egész idáig. Elmosolyodtam. Ő is. Lehunytam a szemem és a homlokomat a vállához szorítottam, majd a fülembe súgott valamit. Zavaromban az arcomat a vállába temettem és ott mosolyogtam. Azt súgta, hogy „ Gyönyörű vagy, mint mindig.” Felnéztem rá. Engem nézett. Zavarban voltam, ami régen nekem egy idegen érzés volt egy fiú közelében. Elmosolyodott. Én nem tudtam reagálni. Arca elbizonytalanított, de a kettőnk közötti távolság vészesen csökkent. Lehajtottam a fejem. Én nem tudom ezt megtenni. Amikor arcunk között már csak két centi volt én gyorsan átöleltem és kitértem előle.
-Sajnálom.-súgtam a fülébe.-Nem tudnálak utálni.
-Értelek.-szorított meg erősebben, de csalódottság hallatszott a hangjában.-De ne hidd, hogy feladom.-nevetett és megsimogatta a hajam.
-Jobb lenne, de félő, hogy én nem tudnék elveszíteni egy barátod, valami hülyeség miatt. Ami bármikor elmúlhat. Bármikor.
-Honnan veszed, hogy én is olyan vagyok? Szerinted ez csak egy hülyeség?-kelt ki magából Alex.
-Nem úgy értem. De mi lesz, ha feltételezzük szakításkor úgy összeveszünk, hogy soha az életben nem beszélünk. Azt nem bírnám ki.-motyogtam.
-Én nem vagyok olyan.
-Kriszta?-vontam fel a szemöldököm és indulásra készültem.
-Ő más.
-És miért? Nem focizik? Mégis úgy összevesztél vele, hogy hozzá se szóltál nagyon azóta.
-Te nem Kriszta vagy. Félreismertem. Téged 3 nap alatt teljesen megismertelek. Ne tagadd, tudom, hogy tetszem neked. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megfejthető csaj vagy és három nap után lábaim előtt heversz..
-Menj a francba. Tudod mit? Hagyj békén. Kiismertél teljesen, de több dolgom nincs veled. A lábaid előtt? Ki akart lassú számra táncolni úgy mégis? Én nem. Ja és nem is érdekel mit akartál mondani a vonaton. Magasról leszarom. Most pedig felpofozom magam hatszor, hogy ilyen naiv voltam és bedőltem egy csalónak, aki csak azt akarta elérni, hogy egy önbizalomhiányos fiús csaj elaléljon tőle. Bocs de nem jött össze.-fejeztem be és ráborítottam Alexre a mellettem lévő üdítős poharat.- Távozom.
-Bocsi Carmen. Nem úgy gondoltam. Csak, én nem szoktam hozzá a visszautasításokhoz.-fejezte ki sajnálatát Alex. Már majdnem meghatódtam, de mégsem. Most erős leszek.
-Majd hozzászoksz. Tőlem ne számíts másra.-röhögtem kínosan, majd összeszedtem a fiúkat és a járda mentén elhagytuk a telket. Hátrafordultam és láttam, hogy Alex felém néz. Nézzen csak, szarok rá.
Beléptem az ajtón. A ház sötét volt, anyuék még nincsenek itthon. Idegesen levetettem magamról ezt a göncöt és megfogadtam, hogy soha az életben nem lesz rajtam. Huan, Victor és Pedro látták rajtam, hogy valami nincs rendben. Persze, hogy nincs. Rossz emberre pazaroltam az időmet. Azért a többiekkel megpróbálom tartani a kapcsolatot. Főleg Kamival, ő a legrendesebb hozzám. Gyorsan felmentem face-re és megnéztem, hogy ezalatt a pár perc alatt töröltek e. Nem, mindenkinél megvagyok, sőt Kami az imént öt perce rakta fel a közös képünket. Hasonlóan ő sem szereti a ruhákat és néha megnéz egy-egy meccset. Ezért is lettünk annyira jóba. Megpróbáltam felhívni. Kicsöngött. Felvette!
-Szia itt Carmen! Figyu nem mondott neked valamit Alex?-kérdeztem kiizzadva.
-De. Mondott. És?-nevetett a telefonba.-Attól mi még barátok vagyunk.
-Tudod, hogy én ennek mennyire örülök?-ugráltam, mint egy őrült az ágyamon.
-Ne is foglalkozz Alexszel. Barátnak jó, de sajna ő is egy pasi. Majd megnyugszik.-nyugtatott.
-Átvert.-motyogtam.
-Tényleg beléd van esve. Ha nem is mondja, de ahogy rád néz. Rám is így nézett Gergő és látod mi lett. Ha meg szakítanánk, barátok maradunk, szóval nem vesztenénk semmit.
-Áh értem. Na leteszem, fiaim éhesek.-köszöntem el és letettem.
Kaptam egy üzenetet. Unottan rákattintottam a boríték jelre és nagy meglepetésemre Alex írt. Idézem: „ Bocsi. Nem akartalak megbántani.” Ennyi. Csak azt válaszoltam, hogy: „Bocsi. Nem érdekel.” Ezzel elintézettnek tekintettem a dolgot. Kikapcsoltam a laptopom, majd lerohantam a fiúkhoz, akik szétrámolták az egész konyhát csak hogy élelemhez jussanak. Idegesen lehuppantam a kanapéra, mire csöngettek. Ajtót nyitottam.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Bocsánatot kérni.-mondta Alex sajnálkozva.
-Már megtetted. De nem fogadom el. Három nap alatt nem fogok már veled járni fogd fel. Te kiismertél, de én téged félre. –mondtam miközben éppen be akartam csapni az ajtót. Alex viszont kitámasztotta a kezével.
- Ne fújd már fel ennyire a dolgot..
-Hogy ne fújjam fel? Én csak egy próba voltam neked, hogy mennyire vagy hódító…ne kezdj el itt nekem sajnálkozni.-üvöltöttem.
-Halkíts már. Mindig is nagyon bírtalak. Sőt több mint egy barát voltál nekem. Egyszerűen még senki sem utasított vissza. Nehéz elviselnem.-mosolygott bizonytalanul Alex.
-Bocs ha csalódást okoztam..-forgattam a szemem.-Akkor semmi hátsó szándékod nem volt?
-Nem. Nem tennék veled ilyet.
-Akkor bocsánat elfogadva.
-Visszajössz?-nézett rám boci szemekkel.
-Nem. Szia.-zártam le a témát és becsuktam az ajtó. Nekidőltem és lecsúsztam rajta. a fiúk mind mosolyogva néztek.
-Igen furcsán éled meg az első szerelmet.-szólalt meg Victor.
-Elkussolsz!-intettem, hogy nyugodjon le ezzel a marhasággal.
-Mert mi lesz?-kérdezte, de már meg is bánta, hisz felkeltem és mérges pillantásokat vetettem rá. Kezemben volt a távirányító, de nem volt kedvem eldobni, semmihez nem volt igazából kedvem. Otthagytam őket és felcammogtam a fürdőbe. Lezuhanyoztam és bevetődtem az ágyba. Álmaimban az én úgynevezett „hercegem” focizott, én meg fejbevágtam egy téglával. Tetszett ez az álom.

2012. augusztus 29. Szerda

Tegnap éjjel egész végig Alexszel chateltem. Követelte, hogy adjam meg neki a telószámom. Én hülye fejjel megadtam neki. Amikor már szemeim feladták a szolgálatot, szépen elbúcsúzkodtam Alextől és kijelentkeztem. Innentől kezdődött a rémálom. Hol a mobilom csörgött, hol a vezetékes. Mikor eszembe jutott, hogy telefonomnak van kikapcsoló gombja is, éltem a lehetőséggel és hosszan megnyomtam. A vezetékest pedig kihúztam. Felbaktattam a szobámba és bedőltem az ágyamba.
Reggel anya ébresztett a szokásosnál sokkal erőteljesebben. Riadt fejét látva egy kicsit megijedtem és amikor az ablakra mutatott kisebb szívinfarktus kaptam. 9 alak állt a kerítésünknek támaszkodva, közülük azonnal kitűnt Alex. A 9-es csoportból öt lány volt. Gondoltam rám várnak, ezért sietősre fogtam a készülődést. 10 percre rá készen is lettem, felhúztam az adidas csukám és egy nike hátizsákkal a vállamon kiléptem az ajtón.
-Pálfy Alex! Minek köszönthetem e látogatást?-kérdeztem nevetve.-A tegnapi ügyed megtorlást kíván!
-Jöttünk ahogy ígértem.-lökte el magát a kerítéstől és felém mosolygott.- Bemutatom a társaságot! Jobboldalról indulok. Ő itt Kristóf, Zsolti, Gergő, Kami, Vanda, Hanna, Kitti és a barátnőm Kriszta. Mindenki ő itt Carmen Lopez.
-Örvendek!-erőltettem egy gyenge mosolyt és Krisztát kezdtem el méregetni.
-Indulhatunk?-kérdezte Gergő.
-Iiiigeen!-válaszoltuk együtt.
Egész végig a társaság mögött kullogtam. A beszélgetésekből az derült ki, hogy Kriszta és Hanna külsős, szóval nem ebbe az iskolába fognak járni. Nem értem miért jön be Alexnek Kriszta, hiszen divatőrült és nem éppen okos. Akkor mi? Csak nem az agyonsminkelt gyönyörű pofija és szuper alkata? Telitalálat!
A suli egész közel van, gyalog 20 perc alatt megteszem. Biciklivel feleannyi idő alatt. Kivülről és belülről is modernnek tűnik, remélem normális lesz az oktatás is. Beálltam a sorba otthagyva a többieket. Hamar sorra is kerültem, kifizettem a könyveket és beletuszkoltam őket nagy nehezen a táskámba. Már épp a nyitottam volna az ajtót, amikor valaki megragadta a karom.
-Kristóf?-hökkentem meg. Valaki másra számítottam.
-Nem maradsz?-kérdezte mosolyogva.
-Bocs, sietek haza szia! Add át a többieknek is az üdvözletem.-köszöntem el, majd még egyszer hátranéztem. Alex az ajtó hangjára hátranézett, majd felvonta a szemöldökét. Én meg bénán intettem neki.
Hát a beilleszkedés tökéletesen ment mondhatom. a 15 fős osztályból ismernem kéne hetet, ehelyett csak kettővel beszéltem normálisan is. Szuper kilátások. Hazamentem, lecsaptam a táskám és felkullogtam a lépcsőn. Két órán keresztül feküdtem az ágyamon és néztem a plafont, amikor valaki eszeveszettként kezdett csengetni. Ajtó elé érve nem egy embert láttam, ami azt jelentette, hogy osztálytársaimmal jött. Lassan nyitottam nekik ajtót.
-Na hali! Miért mentél el korábban?-kérdezte meg a társaság összes tagja tőlem, kivéve Krisztát aki gúnyosan mosolyogva végignézett rajtam, majd vigyorogva bólintott. Nem igazán tudtam hova tenni a dolgot.
-Előbb eljöttem. Amint látjátok van munka itthon.-hívtam fel a figyelmüket a hatalmas edénykupacra a konyhában.
-És nem volt elég két óra, hogy megcsináld?-tette fel a kérdést Alex és válasz hiányában csendben a konyhába mentem és elkezdtem bepakolni az edényeket a mosogatógépbe.
 A többiek addigra kényelembe helyezték magukat és bekapcsolták a tévét. Utoljára a BarcaTV-nél volt bekapcsolva, szóval nem is csodálkoztam, hogy elkezdtek üvöltözni.
-Mi ez a szar?-kérdezte Gergő pár trágár szóval megtoldva a mondatot.
-Ha látnád a szobáját!-mutatott a lépcső felé Alex.
-Na azt nem!-ráztam vissza az ujjam és kétségbeesve vettem tudomásul, hogy ezzel mit sem érek, mert már rég a szobámban tomboltak.
 Segélykérően Kamira néztem, aki segíteni próbált nekem a pakolásban. Átvette tőlem a lábasokat és én pedig felsprinteltem az emeletre. Amikor kinyitottam a szobám ajtaját, egy kicsit meglepődtem, hiszen mindenki kussban ült, állt, mozgott. A fiúk a kupákat és az érmeket nézegették, Kitti és Vanda a könyveimet, Hanna és Kriszta pedig a szekrényemet keresték.
-A terasz felé egy sarokban.-mutattam a lányoknak, majd kicsit értetlenkedve néztek rám és elindultak felfedező útra.
-Ez mind a tiéd?-kérdezte Kristóf a kupákra mutogatva.
-Öhm. Ja.-válaszoltam röviden.
Majd Alex kihúzta a komódom legalsó fiókját és kivette a fényképeket. Volt pár kép, ahol a focista nagypapámmal játszok, és ahol épp dekázok. A Camp Nou-s képeken mindenkinek leesett az álla. Majd Zsolti a deszkáimhoz lépett és alaposan szemügyre vette azokat. Ahogy görgette a kerekeket és végigsimította a lapot, azonnal tudtam, hogy ő is gördeszkázik.
-Neked milyen?-léptem mellé.
-Hasonló, bár koponyás mintával.-röhögött Zsolti.
-Ízlések és pofonok.-bólintottam.
-Van kedved egy menethez?-fordult felém Zsolti.
-Naná!
Mindketten lekaptunk egy deszkát és a kijárati ajtóhoz siettünk. Zsolti az utcára ment volna, de én a garázs mögötti betonplacchoz vezettem.
-Pályád is van? Asszem nálad fogok lakni ha nem gond!-nézett végig az elrendezett gördeszkapályámon Zsolti.
-Volt időm, hát megcsináltam.-mondtam, majd ráugrottam a deszkára és végig mentem a pályán.
-Profi!-jegyezte meg Zsolti és ő is végigment a pályán. Valamelyest jobb vagyok nála,de ő is nagyon ügyes.
A többiek is sorban kijöttek,de amikor hirtelen sikoltozásra lettem figyelmes, majdnem leestem a deszkáról. Bekapcsolt az öntözőrendszer, Kriszta és Hanna pedig pont mellette álltak. Volt egy olyan érzésem, hogy a többi lány sem bírja őket, mert még a fiúknál is hangosabban röhögtek. Alex próbált komoly maradni, de nem sokáig bírta, Ádám vállára támaszkodott és úgy röhögött enyhén nyirkos barátnőjén. Kriszta pedig pandaként hagyta el a tett színhelyét és felém fordult, szúrós tekintete átjárta az egész testem és azt sugallta, hogy azt hiszi, hogy ebben én voltam a delikvens. Majd begördült egy kocsi a feljáróra és apa ugrott ki egy dobozzal a kezében. Odaszaladtam hozzá és átöleltem, mert tegnap este óta nem láttam. Majd kivettem a dobozt a kezéből, hogy segítsek, erre hirtelen egy kis élőlény dugta ki rajta a fejét.
-Boldog szülinapot kicsim!-ölelt át apa.
Teljesen megfeledkeztem arról, hogy ma vagyok 15 éves. Mondjuk semelyik évben sem érdekelt annyira, hiszen csak egy nap, nem valami hatalmas ünnep. Majd a tekintetem újra a dobozra tévedt. Egy aranyos kölyök kutya nézett ki belőle csillogó szemekkel. Fehér bundája volt és egy fekete eper formájú folt a fülén. Azonnal beleszerettem. Apa közölte, hogy menhelyről hozta nekem, aminek én még jobban örültem. A kiskutya nem bírta tovább a bezártságot és hamar be akart mutatkozni a többieknek. Kiugrott a dobozból, még mielőtt utánakaphattam volna, és egyenesen Kriszta és Hanna felé tartott. Átfutott a vizes füvön és koszos mancsával nagyot rugaszkodva, felborította Krisztát. Alex gyorsan levette a kölyköt Krisztáról és sutyiban megsimogatta miután felsegítette barátnőjét. A lány nem bírta tovább, toporzékolt egyhelyben majd egyik kezével Hannát, másikkal Alexet vonszolva köszönés nélkül elhagyták a területünket. Alex még visszanézett egyszer és röhögve intett nekünk. Ahogy kiléptek a kapun a többiek már azonnal a földön fetrengve röhögtek. Megtudakoltam, hogy ki is ez a Kriszta, amire mindenki hasonló választ adott. A volt osztálytársuk a suli legmenőbb csaja. Hálát adtak az Istennek, hogy nem ugyanabba az iskolába jönnek barátnőjével, mert akkor tuti, hogy ismét hercegnek és hercegnőnek kellett volna öltözni a bálon. Megnyugodtam, hogy ők is hasonló véleményen vannak róluk, majd bementünk és megkértük apát, hogy csináljon nekünk eperturmixot. Gyorsan összeszedtem a hős kutyusomat, akit végül Szamócának neveztem el és felmentünk a szobámba és benyomtunk valami akcióvígjáékot. Felénél azonban megcsörrent a telefonom. Felvettem.
-Heeeelp meeee!-üvöltött nevetve a telefonba Alex, majd utána egy hatalmas puffanást hallottunk és megszakadt a vonal.
Azonnal visszahívtam, de akárhányszor próbáltam mindig foglaltat jelzett.
-Fogságban van szerintem.-nevettem mire mindenki kérdőn nézett rám.-Krisztánál van magyarul.
-Engem már rég túlvilágra küldött volna ez a csaj.-jegyezte meg Ádám.
-Fogalmam sincs miért jár vele Fiex.-mondta Zsolti, mire mindenki helyeselt, csak én néztem fura fejjel Zsolira.-Ja. Ez a beceneve. PálFY AlEX
-Akkor én PezMen vagyok. Muhahahaa.-nevettem, mire mindenki elkezdte alkotni a nevét. Ekkor kopogtattak.
-Tessék!-szóltam ki és meglepetten a jövevényre néztem. Alex lépett be az ajtón.
-Szabadság. Végleg. Jee!-ült le megkönnyebbülten Alex .
-Igen, igen, igen, igeeeen!-kelt ki magából Zsolti.
-Azt hitte, hogy ezzel megfélemlít! Hát srácok, a helyszínen majdnem összecsináltam magam.-nevetett Alex, majd összepacsizott Gergővel.-Holnap nálunk egy grillparty?
-Jöhet!-feleltük minden és a nap további részében filmeztünk.
Este kilenckor anya kedvesen kipaterolta a vendégeimet és távozásuk után felhívta a figyelmemet a hatalmas kupira. Addig nem csinálhattam semmit, amíg ki nem takarítottam. Fél egykor megkegyelmezett rajtam és hagyta, hogy apával megnézzük a tegnapi meccs ismétlését, ami még most is 3:2 volt.

2012. augusztus 28. Kedd

Büszkén körbenéztem a szobámban. Úgy éreztem, hogy most azonnal lakberendezőnek is elmennék. A könyveim végig az ablakpárkányon, az ágy feletti polcon, az éjjeliszekrényemen, a párnám alatt. Deszkáim egy apa eszkábálta tartón csüngenek, ruhásszekrény pedig a szoba egyik nem látható sarkában árválkodik. Kívánságomra kaptam egy olvasókuckót az egyik ablak mellett. Vasárnap óta a szobámon dolgozom, ha kellett én vettem kézbe az összeszerelést. Nem is olyan nehéz, csak akarni kell és most hogy körbenéztem, állíthatom, hogy ez a szoba az én egyéniségemet tükrözi. Aztán megvillant felettem a villanykörte és lerobogtam egy fontos dologért. Kinyitottam a garázsajtót majd beléptem a káoszba. Doboz egymás hegyén-hátán. Anyuék még nem kezdték el a kipakolást. Jellemző. Megkerestem a megfelelő dobozt és felrohantam a lépcsőn a szobámba. Kinyitottam a kincsesládát és sorban kivettem belőle a sportolói emlékeket, elismeréseket. Elsősorban a focilabdákat bányásztam ki és pakoltam fel a kialakított helyükre. Utána jöttek a mezeim, melyet nem raktam a ruhásszekrénybe, mert megérdemlik, hogy a focis polcomon villoghassanak. Büszkeségeim a Barcás mezek már a falra kerülnek. Soha életemben nem vettem fel egyiket sem és nem is szándékozom. Apu barkácscuccából elővettem pár szöget és egy kalapácsot, majd felütöttem négy darab szöget a falra.  Kinyitottam a ruhásszekrényem és pár fogast megfosztva a ruháitól kidobáltam a földre. Mezeket gondosan a fogasokra akasztottam, majd ezután elfoglalták helyüket a falon. Anyu vett nekem egy komódot amit csak az oklevelek, kupák és érmek számára tarthatok fenn és, hogy el ne felejtsem, hogy ez a komód mi célból foglal nem kevés helyet, egy tölgyfatáblára festékkel felírta, hogy : „Elismeréseim”. Mikor már minden érmet elrendezgettem a fiókban és a kupákat sorban felállítottam, elővettem életem emlékeit a doboz mélyéből. A Barcelonában töltött időről sok fénykép készült és annál több emlék maradt a fejemben. A focicsapatról kapott posztert a mezek fölé helyeztem (apa kívánságára az összes posztert és játékos képét be kellett kereteztetnem). Focis képek már a falon, jöhetnek a családi fotók. Egy kép ahol a család a Camp Nou előtt áll. Egy kép ahol a Camp Nouban kifestve szurkolok kedvenc csapatomnak. Kép ahol anyu karácsonyi sütiket süt, apu meg valami spanyol szappanoperán röhög. Jó érzés volt újra Magyarországon lenni, de Spanyolországban éltem ötéves koromtól kezdve. Meg kellett válnom iskolás barátaimtól és nagyszüleimtől, akiket ezentúl évente maximum csak két alkalommal láthatok. Gondolataimat kopogás szakította félbe. Apu benyitott és ijedten rám nézett. Nem csoda hisz kalapáccsal a kezemben ültem egy fotó felett ahol a nagyszüleimmel ülök a kanapén. Megígértem magamnak, hogy erős leszek, de itt eltörött a mécses és hangos zokogásban törtem ki. Apa odafutott hozzám és próbált felvidítani.
-Nyugodj meg kicsim! Hidd el hamar megszokod ezt a szép helyet!-nyugtatott apu.
-Öhm. Már semmi gond, csak egy kicsit elérzékenyültem.-töröltem le arcomról a könnycseppeket.
-Képzeld anyu szülei találtak neked egy sportegyesületet, ahol focizhatsz tovább és anyu is ott kapott állást annál az egyesületnél.-apu befejzte a mondatot mert elérte a kívánt hatást. Csillogó szemekkel felnéztem és hangos ujjongásba kezdtem.
-Folytathatom a focit!-kiáltottam boldogságtól felspékelve, majd felugrottam az ágyamra és ott folytattam tovább örömódámat.
 Apa közben nevetve megcsóválta fejét és kilépett a szobámból. Aztán eszembe jutott, hogy anyu kötelezett arra, hogy bemutatkozzak a szomszédoknak. Ami nem lett volna gond, ha nem úgy indítok érkezésünkkor, hogy a focilabdámat Rita néni virágágyásába rúgom. Pechemre Rita néni pont akkor ültetett és amikor a labdám a fején landolt, felnézett, megkereste a baj okozóját és amikor megtalált tekintetével átfúrta a fejemet én pedig elmosolyodtam és kedvesen bocsánatot kértem. Biztos meglepődött reakciómon mert ő is elfojtott haraggal megbocsátatott nekem, majd furán visszanéztem rá befelé menet, mert a haragos motyogása kissé hangosra sikeredett. Ekkor még egy mosolyt eresztettem, amire ő eldobta a kéziásót és befutott. Szóval úgy döntöttem, hogy ma kiengesztelem egy kis sütivel. Visszavittem a szerszámokat és a porszívót a garázsba, majd hősiesen bevonultam a konyhába. Felkötöttem a kötényt és apa parancsára egy hajhálót is felvettem. Érezni kezdtem, hogy apa nem a rend miatt követelte a hajháló viselését, hiszen anyu sem hordja, hanem tréfa kedvéért. Ez a tény akkor igazolódott be amikor egy nagy villanásra felkaptam a fejem a szakácskönyvből. Mérgesen méregettem apát, majd egy fejcsóválással elintéztem a dolgot. A süti sütés számomra nagy sikerélménynek bizonyult, hiszen sikerült ehető és megfelelő formájú sütiket készítenem. Apát kineveztem főkóstolónak és amikor ő is elismerően biccentett, bebizonyosodott, hogy egy mesterszakács veszett el bennem. Egy szép virágmintás porcelán tálra tettem a süteményt, majd alufóliával letakarva megindultam a kijárat felé. Még szerencse, hogy futólag belenéztem a tükörbe, mert a tükörképem egy okot adott arra, hogy azonnal visszaforduljak. Elsősorban levettem a kötényt és a hajhálót aztán ruhakefével leporoltam a nadrágomat. Előkerestem a fésűt és nehézkesen kifésültem sötétbarna hajam.
Kopogtam egyszer, kétszer, háromszor, majd valaki kinézett egy pillanatra az ablakon, meglátott engem és lehúzott minden redőnyt ami csak a házában van. Szerintem Rita néni lehetett az. Hát akkor kezdjük elölről. Kopog, csenget, kopog, csenget, kopog..Váratlanul kulcsfordítást hallottam és egy korombeli srác nyitott ajtót. Beinvitált a nappaliba, ahová egy kicsit mereven lépdeltem be. Átnyújtottam menet közben a feszült Rita néninek a sütit, aki mikor közöltem vele, hogy én sütöttem a süteményt, gyorsan a fia kezébe nyomta a tálat. Kétségtelen. Rita néni az elsőszámú rajongóm. Mikor már mindenki kényelembe helyezte magát a nappaliban, elkezdtem a bemutatkozást.
- Carmennek hívnak.-mutatkoztam be és kezemet a bizonytalan Rita néninek nyújtottam aki úgyszintén bemutatkozott, majd fiának Alexnek.
-Tényleg Barcelonából jöttetek?-kérdezte Alex, én pedig ránéztem és alaposan szemügyre vettem. Sötét, szinte fekete haj, gondosan beállítva, bár hanyagság látszatát kelti, sötétbarna szemek..és..Real Madridos pólóban feszít. Ezzel el is rontotta az összképet, mert számomra igencsak jóképűnek tűnt és egész kedvesnek. Fokozatosan lejjebb húztam a pulcsim. Egyrészt mert Barcás póló volt rajtam, másrészt pedig eléggé felmelegedett körülöttem a levegő.-Hm?-szakította meg ábrándozásomat Alex.
-Őő. Bocs. Igen tényleg onnan jöttünk.-mosolyogtam kedvesen.
-Látom akkor mi most ellenségek leszünk.-mutatott a pólómra, majd az övére.
-Igen. Lehet.-feleltem halkan. Majd Rita nénire sandítottam, akinek a merevsége kezdett olvadni és biztatólag felém..mosoly..vicsorí..mosolygott.
-Gyerekek! Ha gondoljátok menjetek fel a szobába. Látom mindketten rajongtok a fociért.-vetette fel az ötletet Rita néni.
-Vaa-aagy menjünk ki focizni!-pattant ki az idé fejemből.
-Focizol?-döbbent le Alex.-Azt hittem, hogy csak egy átlagos divatdrukker vagy.
-Ezt vedd úgy, hogy nem hallottam.-nevettem felé.
-Van labdád?-kérdezte.
-Pár darab.-legyintettem, majd a kerítésen átmászva befutottunk labdáért.
Alex nem bírta volna ki, ha nem láthatja az „ellensége” odúját, ezért bociszemekkel rám nézett én pedig…felengedtem. Had tudja meg mi is az az igazi focicsapat! Apu már elment dolgozni, mert ma éjszakás, de hamarosan hazaér majd anyu és csinál nekünk kaját.
-Ajnye!-ámult Alex a szobámtól.-Te ezt tényleg komolyan gondolod.
-Még szép!-nevettem, majd a komódom felé mutattam.
-Már félek a meccstől!-tetetett ijedséget, majd a képek felé nézett.-Camp Nou?
-Igen. Szinte az otthonom volt.-emlékeztem vissza és egy óriási gombóc keletkezett a torkomban.
-Hogy hogy visszajöttetek?-kérdezte.
-Hát. Anyut a munka mindig is ide kötötte, de aput külföldre, meg amúgy is ott született és élt a megismerkedésükig. Aztán összeházasodtak, de apu munkája nélkül nehezen tudtunk megélni, itt pedig nem talált számára kedvező munkát. Anya keresete nem volt rossz, de apué Spanyolországban egsz jó volt és szeretett is ott dolgozni. De Spanyolországban pedig anyunak nem volt állása és hiányzott neki a magyar föld, meg persze a nagyiék. Váratlan fordulat következett. A spanyol cég ahol apu dolgozott létesített itt is egy gyárat és apa kérésére ide osztották be. Szóval vakációm nagyon nem is volt, egészen idáig költözködtünk. Illetve anyuék még mindig pakolnak. Nekem meg egy barátom sincs még itt.-hajtottam le a fejem és ezzel befejeztem monológom.
-Hát akkor most szereztél egyet.-mosolygott felém Alex. Egy kicsit sokáig nézhettem, mert elröhögte magát.
-Mit röhögsz?-boxoltam a vállába.
-Semmi-semmi. Melyik iskolába fogsz járni?-tette fel a kérdést.
-Öő. Egy speckó nyelvi suliba, ahol a nyelvtanulásra nagyon hajtanak. Azt hiszem Kossuth Lajos Gimnázium.
-Ne már! Akkor kénytelen vagyok elviselni téged.-veregette meg a hátam.
-Nem muszáj, mert ha ilyen szerény és csendes leszel nem biztos, hogy barátkozom veled.-röhögtem.
-Jössz holnap könyvosztásra? Mert én és pár haver is megyünk. Gyere, bemutatlak nekik.-kérlelt engem.
-Tőlem. De ugye nem kell reálos pólót vennem?-ijedtem meg hirtelen.
-Nem. Talán megengedik, hogy anélkül a társaságunkba gyere.
-Olyan vezető típusnak képzellek el. .-közöltem vele jóslatomat.
-Lehet. De nem izgat különösen. Örülj, hogy egyáltalán barátommá fogadtalak.-nevetett rám.
-Jajj! Most annyi öröm van bennem, hogy talán beterítené az egész földet.-kezdtem el plázacicásan ujjongani.
-Ugye ezt csak eljátszottad?-kérdezte Alex komolyan.
-Mijjért?-kontráztam, de végül elröhögtem magam.
-Huh. Megnyugodtam.
-Keresek egy csukát a szekrényemből.
-Neked van szekrényed? Hol tartod?-keresgélt a tekintetével Alex.
-Valahol a terasz felé egy sarokban keresd!-mosolyogtam.
-Jéé! Meg van!-röhögött és bekukucskált a szekrénybe.-Te ez szerintem inkább Narniába vezet! Mert ez tuti nem ruhásszekrény.
Én is odamentem. Hát szekrényemben nincs éppen rend. Nem szeretem a ruhákat. Anyuék halmoznak el mindig vele, mert azt hiszik hogy imádok ruházkodni. Hát nem. Ezt közöltem Alexszel is aki láthatólag megnyugodott, hogy nem egy divatőrülttel van dolga. Elővettem valahonnan a felső polcról (azért a csukáknak ott kell lenniük) egy elnyűtt adidas csukát és lerohantunk a lépcsőn egyenesen az udvarra.
A játék döntetlen lett. Párszor elestem. Ráadásul sárba. Persze legtöbbször Alex miatt estem el. Ezután megböktem és közöltem vele, hogy a reálosok ilyenkor már rég fetrengenek a szabadrúgásért, de csapatának sértegetése miatt bebőszült és elkezdett kergetni én pedig újabb rajongókat találtam a jobboldali szomszédom személyében aki horgászbotját rázva üvöltözött nekünk valamit. Aztán egy pillanatra nem figyeltem a földre és elestem az öreg fűz gyökerében, Alex pedig nem kezdett el idejében lassítani és átesett rajtam. Mindketten elkezdtünk röhögni és Alex kérésére ( én egy kicsit tartózkodtam ettől) csináltunk képeket. Elmesélte, hogy imád fényképezni és lehet, hogy furán hangzik egy fiú szájából, de természetképeket is szokott csinálni. Megnyugtattam, hogy mindez normális, erre ő fejbe vágott. Rájöttem, hogy mindez csak havertasli, de csak a seggbe rúgás után. Ekkor mindketten kidőltünk a fűben és hanyat dőlve beszélgettünk. Biztosított róla, hogy minden képet megosztja facebookon, aminek én „kifejezetten” örültem. Anyu megérkezett és bemutattam neki újdonsült haveromat, majd éhező tekintettel megkértük, hogy csináljon nekünk valami finomságot. Úgy öt tál puding után Alex kidőlt és hazaindult, az otthoni wc-jük felé. 10 percre rá, hogy elment, már fenn volt mind a negyven kép a profilján én pedig idegesítés végett végiglájkoltam és kommenteltem. Mai nap edzetem és barátot is szereztem, kár, hogy egy vadbarom személyében! Rita néni pedig nem is olyan rémes!