Nyár utolsó napjait még kihasználom, ezért éjjelenként olvasok, reggel délig alszok. Nagyszerű program, suli időben is elviselném, de sajnos már csak kettőt kell aludni és kezdődik. Semmi kedvem hozzá, hisz elég újnak számítok a környéken és egyáltalán nincs tapasztalatom, hogy hogyan is működik ez Magyarországon. Számos oldalt elolvastam erről, némely tanács a hasznomra is vált, de volt pár amin egy kicsit sokat forgattam a fejem. Megbeszéltük, hogy ma is lesz egy találka, a „bandánkkal” aminek én kifejezetten örülök, hisz lefoglalnak délutánra, másrészt az iskolakezdési egyedüllét ki van már előre zárva. Nem sok időm maradt, így hát bekukkantottam facebookra, válaszoltam a spanyol barátaimnak akik igen hiányoznak. Nem szeretek sokáig netezni, így hát kiléptem mihelyst válaszoltam barátaim kérdésére, kérésére, (ma este videókamerát be kell kapcsolnom.) kijelentkeztem. Kikotortam Narniából egy shortot és egy topot, belebújtam a tornacipőmbe és lerohantam a lépcsőn. Már nyitottam is az ajtót, amikor Szamóca elém caplatott, hatalmas szemeivel rám nézett majd a konyhaasztal mellett árválkodó üres tányérjaira. Teljesen elszégyelltem magam, hogy így megfeledkeztem a kiskutyámról. Mertem neki egy kisvödör kutyatápot és hogy kiengeszteljem, víz helyett tejet adtam neki néhány konyhai maradékkal megtoldva. Úgy éreztem ez is letudva, kiskutyám szemeiben újra a vidámság bújkált. Lehajoltam hozzá, adtam a fejére egy cuppanós puszit és kiléptem a szabadba. Mély levegőt szívtam, mintha most szabadultam volna a börtönből. Mindegy mesés nap a mai. Nem tűz úgy a nap és egy kis szél is lengedez. Hallottam, amint a szomszéd ajtó is nyílik, én pedig egy könnyed mozdulattal átvetettem magam a kerítésen.Alex észrevett, elkezdett vigyorogni. Ha nem ismernének minket, azt hinnék már több éve ismerjük egymást. Pedig csak két napja. Épp elég a barátsághoz.
-Szervusz!-léptem szomszédom elé és pacsira nyújtottam a kezem.
-Mi szél hozta kisasszony?-csapott bele a kezembe Alex.
-Csak nem ugyanoda tart ön is, ahova én is igyekszem?
-Sejtelmeim szerint, bizonyos, hogy egy ideig együtt megyünk, hiszen ez egy zsákutca.-nevette el magát.
-Igaz. Labda, deszka? Mit hozzak?-tettem fel a kérdést.
-Mondjuk magadat. Elég lesz egy ideig.-kacsintott rám Alex.
Az út nagy részét végigröhögtük, örültem magamban annak is, hogy így kijövünk. Megbeszéltük, hogy a többiekkel a belvárosban fogunk találkozni egy nagyobb parkban. Suli előtt elhaladva, megint elfogott az a görcsös érzés ami az utóbbi napokban fojtogatott. Alex észre is vette szorongásom és mosolyogva nyugattott.
-Figyu! Nem értem miért emészted magad egy hülye épület miatt. Itt vagyunk mi, bevettünk a körünkbe, mert úgy érezzük hozzánk tartozol, szóval vagy abbahagyod ezt a pánikolást, vagy pedig menten itt hagylak.
-Értettem uram.-erőltettem egy mosolyt az arcomra. Bár tudtam, hogy nem leszek egyedül, a beilleszkedésemmel még vannak hézagok. A mai nap reggelén például spanyolul ordibáltam egy hülye motorossal, aki majdnem elütött. Nem tudom, hogy ő ijedt e meg jobban avagy én. Lényeg, hogy nem így kellett volna reagálnom..legalábbis nem ilyen nyelven..és nem ilyen szavakkal. Az út további részében egy kicsit csendesebb voltam a kelleténél, ezért a drága jó szomszédom fejbevágott. Nem hagytam annyiban és én is fejbe vágtam, olyan erővel, hogy neki esett egy fának.
-Gondolkoztál már rajta, hogy valami harcművészeti tanfolyamra járj? Mondjuk karatéból a második héten fekete öves lennél.-nevetett Alex.
-De. De nem gondolnád, hogy lenyomnám a tanárt?-mondtam szerényen.
-Nem gondolom. Tudom.-röhögött, majd összekócolta amúgy is szénaboglya hajam.
-Kit látnak szemeim?-pillantott fel egy lány tinimagazinjából a padon.
-Reméltem, hogy egy ideig nem futunk össze.-szólt Krisztához Alex, és vidám arca egy borús maszkot húzott magára.
-Ugye nem tiltod meg, hogy erre felé járkáljak?-kérdezte Kriszta tetetett döbbenettel.
-Nem tiltom. Csak szennyezed az amúgy is szmogos levegőt.-válaszolt lazán Alex.
-Na? Összejöttetek már? Vagy várod amíg ő kezdeményez? Mint nálam?-tette fel a kérdést Kriszta, miközben műkörmös ujjával felém mutogatott.
-Neked meg mi bajod?-horkantam fel és megindultam a kis liba irányába, de Alex keze megragadta a csuklómat és visszahúzott.-Barátok vagyunk. Lehet, hogy te már minden fiúval jártál ebben a városban, de attól függetlenül ne feltételezd rólam, hogy én is ilyen leszek.
-Nyugodj már le!-kiáltott rám Kriszta miközben egy rágógumi lufit fújt.
-Gyere menjünk!-húzott el Alex és kissé komor ábrázattal, de felém villantott egy mosolyt. Mit akart Kriszta ezzel mondani? Lehet, hogy párszor máshogy néztem Alexre, mint egy barátra, de nem tudnám elképzelni, hogy én egy ilyen..hogy is mondjam..jóképű gyerek mellett kössek ki. Meg még nem nagyon kapott fel a szerelem szele ennyiidős korban. Nem is gondolkoztam ilyen..komoly dolgokon. Lehet, hogy egy kicsit, de csak egy nagyon kicsit..na jó nagyon tetszik nekem, de az még nem szerelem. Vagy mégis?
Ábrándomat egy ismerős, mély hangú nevetés szakította félbe. Zsolti viccet mesél a közelben és együtt röhög a többiekkel. Kicsit megnyugodtam, hogy nem kell az imént történteken rágódnom, de azért még egy kicsit zavart a dolog.
-Szasztok skacok!-üvölt fel Gergő.
-Hali!-motyogom, majd a lányok felé indultam. Észrevettem, hogy Kami arcán hatalmas vigyor ül. A lányok lopva ránéznek Gergőre, akinek csakugyan fülig ér a szája. Összefontam a látottakat és elmosolyodtam.
-Nem is kérdezek semmit.-ültem le melléjük és vártam, hogy beavassanak Gergő és Kami románcába. Szájtátva hallgattam a történetet, hiszen Gergő nagyon romantikusan oldotta meg ezt a dolgot. Igen az a Gergő aki a kaját kézzel habzsolta be nálunk. Igazából érezhető volt, hogy köztük forr a levegő, de nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen összejönnek. Gergő ma délelőtt egy hatalmas csokrot hagyott Kamiék ajtaja előtt egy navigáló levéllel. Itt a parkban találkoztak és egyszerűen megtörtént. Nagyon egyszerű, de nekem tetszik. Elismerően rákacsintottam Gergőre, aki rám vigyorgott és odaszaladt Kamihoz. Hát sosem bírtam a nyáladzós részt, ezért elfordultam és tovalibbentem a fiúkhoz. Gyakorlatilag nem mertem beleszólni az ő fociügyeikbe, mert az némi affért okozna. Az én elvem Barcelona nem egy csapat, hanem A csapat. Természetesen Alexék ezt máshogy állítják, ezért muszáj volt belefolynom ebbe a kiadós vitába. A lányok az én pártomra álltak, mert kimondhatatlanul utálják Reál kis üdvöskéjét Christiano Ronaldót. A vita úgy fejeződött be, hogy a fiúk egyszerűen témát váltottak, ezzel elismerték, hogy kezemben a győzelem.
Azt terveztük, hogy mivel én még nem láttam a várost, felülünk egy városnéző vonatra. Kétszemélyes kis padok vannak és én úgy számoltam, hogy Kristóffal fogok ülni, mert Alex Zsolti nagy spanja, Gergőt meg lefoglalja Kami. Kitti és Vanda alapból szétválaszthatatlanok. Leültem az ülésre és meglepetten figyeltem, ahogy Alex pár szót vált a felém induló Kristóffal, mire ő visszafordul, Alex meg felém közeledik.
-És Zsolti?-kérdeztem, miközben próbáltam leplezni örömömet. Ideje bevallanom magamnak, hogy igenis örülök annak, ha Alexszel egy légtérben vagyok, főleg ha mellette. Be kell vallanom, hogy tetszik. Asszem.
-Kibírja nélkülem.-mondta Alex lazán és küldött Zsoltinak egy vigyort.-Most jobban zavar az, hogy hogyan viselted Krisztát. Nem kell őt komolyan venned. Én bevallom neked két napig bírtam vele. Aztán megjöttél te.
-Öhm. Ja.-a torkom kiszáradt és mereven néztem magam elé. Ezzel most mit akart mondani?
-Héééé Fiex! Nézz csak előre!-mutogatott Kristóf pár felszálló lányra. Pár csinos lányra.
-Pillanat. Szóval, ahogy mondtam..jöttél te..
-Gyere már te barom!-üvöltött tovább Kristóf, mire Zsolti a fejére vágott egy Cherry Coke-os üveggel.
-Ahogy mondtam..-kezdte Alex, de nem figyeltem rá. Pár ismerős arcot láttam fellépni a sétavonatra és felragyogott a szemem.
-Ááááá!-üvöltöttem és áttuszkoltam magam a tömegen. Spanyol barátaim ígérték, hogy nemsokára élőben is látjuk egymást. Én arra gondoltam, hogy webkamera meg ilyesmi, de ahogy tőlük megszoktam képesek és eljönnek hozzám.
-Pedro, Huan, Victor!!!!-üvöltöttem és mindenkit nekilöktem egy padnak, hogy közelebb férkőzhessem barátaimhoz.
-Carmeeen!!-üvöltötték ők is, miközben megöleltek és hatalmas puszit nyomtak az arcomra. Spanyolul kérdeztem a hogylétük felől, ezzel sok sok figyelmet vontunk magunkra. Odapillantottam osztálytársaimhoz és észrevettem, hogy Alex helyén már Kristóf ül. Bakker. Valamit akart mondani..és én otthagytam. Este kiengesztelem egy kis házisütivel.
-Srácok! Ő itt Huan, Victor, Pedro.-mutattam be őket egymásnak.-Huan, Victor, Pedro..-folytattam és magyar barátaimra mutogattam.-Vanda, Kitti, Kami, Gergő, Zsolti, Kristóf, Alex.
-Örvendek!-mormolta Alex, a többiek mind örömmel üdvözölték őket.
-Huan.-nyújtotta kezét Huan Alexnek is.
-Alex.-nyögte ki és kezét összefonta, majd Huant kezte el méregetni.
-Mit is akartál mondani Alex?-tettem fel a kérdést Alexnek, mert láttam milyen csendben ül.
-Már nem aktuális.-felelt Alex, majd erőltetetten rámmosolygott. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Leültem mellé. Huan vette a lapot, hisz beavattam őt már chatelésnél, hogy úgy néz ki tetszik nekem valaki, ezért észrevétlenül arrébb ment és megpróbált kicsit szót érteni a többiekkel, akik nagy kíváncsisággal fordultak hozzájuk. Kiderült, hogy osztálytársaim a spanyolt tanultak nyolcadikig és továbbra is azt szándékoznak tanulni. Ezen egy kicsit meglepődtem, de gyorsan fel is eszméltem, mert Alexet kellett „vigasztalnom”, aki vélhetően még mindig egy kicsit haragudott rám.
-Fogalmam sincs mit akartál mondani, de érdekel..szóval légy olyan szíves és mondd el nekem.-kérleltem.
-Mondom. Már nem aktuális.-fejezte be ennyivel Alex és az utca felé fordult, tettetett érdeklődéssel.
-Hát rendben.-álltam fel, miközben egyet rúgtam az előttem ülő srác táskájába. Véletlenül.
-Hé cicuskám, nem olcsó táska szóval ne rugdosd!-szólt utánam a gyerek. Nem értettem, hogy ilyen menő csávók, mit keresnek egy ilyen vonaton és mivel elég röhejesen nézett ki, ahogy begyömöszölte magát a kispadba elmosolyodtam.-Még van pofád mosolyogni?-állt fel hirtelen. Nem éreztem félelmet, sokkal inkább elszántságot.
-Fogd vissza magad öreg. A csaj velem van.-állt fel Alex is.
-Akkor mondd meg neki, hogy álljon le.-közölte Alexszel a gyerek a kívánságát és újra elmosolyodtam, amikor a srác szókincsét elemeztem.
-Megvédtem volna magam.-nyögtem ki.
-Ha gondolod szólhatok neki.-mutogatott dühösen az ikubarbár fiúra Alex, majd mérgesen a helyére huppant. Én idegesítés végett melléültem.
-Kristóf mellett is épp oly kényelmes a szék mint itt.
-Neked most mi bajod van?-fakadtam ki.
-Nekem? Semmi. Meddig maradnak a spanyol barátaid?
-Szerintem holnapig. Nem értekeztem velük.
-Örülök. Akkor a grillparty ugrott?
-Ugrott.-mondtam.-Vagy ha jöhetnének..
-Nem..
-Mert?
-Nekem nem barátaim, nem köt hozzájuk semmi..-felelt diplomatikusan.
-Aha. Akkor én egy semmi vagyok?
-Te mondtad.
-Ha nem mondod el mi a bajod zaklatni foglak.-mondtam könnyekkel küszködve. Nem bírtam felfogni, hogy ilyet mondott.
-Nem hagytad végigmondani a mondandóm..-mondta, amin én kihűltem. Mint egy óvódás..
-Ennyi?-tártam szét kezem és vörös fejjel felé fordultam.
-Ha tudtad volna mi a tartalma, akkor lehet, hogy nem így reagáltál volna.
-Akkor mondd el mit akartál!-kérleltem. Megfordult a fejemben, hogy térdre állok előtte..
-Már nem lényeg. Lehet, hogy már nem is igaz az elméletem.-vitatkozott magával és közben Huanra pillantgatott.
-Miért fixírozod Huant?-kérdeztem.
-Vetélytárs.-felelt. Nem értettem semmit.
-Ha nem bántalak meg, ő már régebb óta barátom..de ugyanúgy szeretem őt, mint téged. Te is ugyanolyan jó barátom vagy, pedig csak három napja ismerlek.
-Hümm. Barátok.-röhögött magában.
-Nem ilyennek ismertelek meg.-állapítottam meg és fejem ráztam.
-Hanem milyennek?-fordult felém, és ahogy csillogtak a szemei a dühös tekintetében, éreztem, hogy egy cseppnyit kíváncsi.
-Egy jó fej srác, ki nem sértődik meg mindenen, ki egy igaz barát tud lenni, kivel nem kell locsognia egy fiús lánynak a ruhákról, ki nem akad fenn semmiféle hibán, egyszerűen laza és hazudni sem fogok , akit sok lány akar.-fejeztem be monológom.
-Hát.Szóval jóképű vagyok?-kérdezte újra a régi hangján és láttam, hogy megenyhült az arca.
-Te mondtad.-röhögtem el magam és örömömben megöleltem. Jó szorosan. Egy pillanatig azt hittem, hogy szóba se áll velem többé. Nyomtam egy puszit az arcára, amitől egy kissé elpirult. Egy kissé én is. Zavaromban arrébb húzódtam, de ő visszarántott és újból megölelt.
-Nem szabadulsz meg tőlem olyan gyorsan.-röhögött, majd intett hüvelykujjával Zsoltinak. Csak mosolyogtam egy jót és vigyorral az arcomon, néztem előre. A kisvonat beindult és kezdetét vette a városnézés. Alex mindent megmutatott, közben sokszor felém fordult, szemembe nézett, amitől én majdnem elájultam. Soha nem voltam ilyen állapotban, hogy…egy fiú mellett éreztem magam zavarban.
-Még mindig nem mondtad el mit akartál.-néztem fel rá és kíváncsian vártam a választ.
-Végiggondoltam és így nekem sokkal jobb.-felelte, amiből én persze egy szót sem értettem, inkább ráhagytam.
-Miből gondolod?-furdalt a kíváncsiság.
-Nem tudom. Egyszerűen jobb.-válaszolt meglepően „bölcsen”.
-Nemsokára világvége, és ha én úgy fogok meghalni, hogy nem tudom mi a vége a mondatnak, akkor a túlvilágon is üldözni foglak.
-Na majd a túlvilágon elmondom.-kacsintott Alex és átkarolta a vállam. Elkezdett bizseregni a bőröm, mintha egy másik élőlény próbált volna kibújni belőlem. Nagyon idegesített, hogy Alex mellett ilyen fura érzések törnek fel bennem. Világ életemben rendkívül jól kijöttem a fiúkkal, hisz lány barátaim szinte nem is voltak, erre megjelent ő, én meg libabőrös leszek.
-Te fázol?-kérdezte Alex, miközben a kezemet figyelte.
-Öhm. Ja nem.-feleltem rekedt hangon.
-Biztos? Tiszta libabőrös vagy. Megérteném, ha ez decemberben fordulna elő, de most?-mosolygott Alex és szemében azt láttam, mintha tudná, hogy miatta ilyen a kezem.
-Persze. Minden rendben. Csak egy kicsit fújt a szél és megborzongtam.-feleltem diplomatikusan.
-Értem.-vigyorgott tovább és meghúzta a Colás üveget.-Kérsz?
-Öhm Ja.-feleltem és kiittam az üveget. Egy kissé kiszáradt a torkom.
Az út végeztével leszálltunk a járműről és odaléptem Huanékhoz. Elcsevegtem velük azt a kevés időt, amíg hazaérünk. Alex is hozzászólt sokszor a témához, aminek én nagyon örültem.
-Akkor ma nálunk grillparty.-kacsintott Alex és befordult a házukhoz vezető járdánál.
-Rendben.-suttogtam. Erre Huan, Victor és Pedro elkezdett röhögni. Gondoltam miért, ezért beborítottam őket a virágágyásba.
-Tulajdonképpen szerintem tetszel neki.-állapította meg Huan. Azonnal reagálni próbáltam, de nem tudtam. Jó érzés volt spanyolul csevegni, hisz a magyar nyelvről, mindig ő jutott eszembe.
-Gondolod?-kérdeztem bizonytalanul.
-Ahogy rád néz.-kacsintott és vállon boxolt.
-Ha már szerelmi ügyekről beszélünk, hogy van a barátnőd Huan és Pedro?-érdeklődtem.
-Huan már két hete egy másik csajjal randizik én pedig még mindig szeretem a barátnőmet.-válaszolt Huan helyett is Pedro.
-Értem. Szerintetek nem korai ez az egész? Még csak 15 évesek vagyunk.-mondtam és kíváncsian vártam a válaszukat.
-Szerintem nem. Már volt két barátnőm és úgy látom, hogy nélkülük letértem volna az útról és elfordultam volna a barátaimtól. Igen tőletek.-válaszolt rendkívül bölcsen Victor.
-Ahha. De nekem ebben semmi tapasztalatom sincs.-zöttyentem le az udvaron lévő padra.
-Amúgy őszintén nem tudom, hogy miért. Jó csaj vagy!-röhögött Pedro.
-Jajj, még a végén elpirulok.-feleltem tényleg vörösen.
-Már elpirultál. Egyszerűen az a gond, hogy nem láttál eddig többet egy fiúban, mint barátot.-mondta Pedro.
-Igazad lehet. De most nagy gázban vagyok. Én nekem..ahj, kimondom, tetszik Alex. De a bökkenő ott van, hogy nem tudom, többet érez e irántam? Vagy csak alapból ilyen mindenkivel. De hagyjuk is, már most is elég sokat lelkiztem veletek, ami nem rám vall. Gyertek toljunk be pár zacskó chipset.
-Én nem hagyom annyiban. Kifaggatom a partyn. Most pedig toljuk be az adagunkat!-állt fel Victor és belépett a házba.
-Nem lenne túl jó ötlet.-loholtam utána kétségbeesetten.
Nem válaszolt. Villantott felém egy elszánt mosolyt amitől kirázott a hideg. Tudtam, hogy megteszi. Lelkem legmélyén reméltem, hogy megesik rajtam a szíve.
-Vélemény?-léptem le a lépcső utolsó fokáról és a srácok elé álltam.
-Ritka pillanat. Te és a szoknya? Amúgy dögös.-méregetett Victor.
-A hajaddal még kezdj valamit és kész vagy.-biccentett Pedro.
-Rendben.-válaszoltam és a tükör elé léptem. Megigazítottam a ruhámat. Egy neonsárga szoknyából és egy fekete pántnélküli felsőrészből áll. Még életemben nem vettem fel, de úgy gondoltam, hogy a lányok nálam csak jobban fognak kinézni, de azért én is szeretnék valamit mutatni. Például az elszántságot, amiért képes vagyok egy party érdekében felvenni egy szoknyát. Hajamat kieresztettem és most vettem észre, hogy mennyire hosszú. Egész szép. Gyorsan kifésültem és felrohantam még a fürdőbe. Kihúztam a fiókot és a szempillaspirálért nyúltam. De visszahúztam a kezem, túlzásokba nem esek. Betűztem egy neonsárga fülbevalót és rohantam a fiúkhoz, akik hangosan röhögtek azon, hogy ez az első pillanat, amikor rám kell várni. Felhúztam a fekete converse-m és kiléptem az ajtón. Gondoltam, hogy nem csak az osztályból lesznek, és az elméletem be is igazolódott, mert egy seregnyi fiatal közeledett Alexék hátsó kertje felé. Bulis este lesz. Egy picit izgulok. Megindultam a kerítés felé, de Huan visszarántott és közölte velem, hogy nem lenne célszerű épp most kiszakítanom a ruhám. Így hát a járdán mentünk, a tömeget követve egyből a hátsókertbe indultunk. Hátul mindenki már nagyban bulizott és feltűnő ruhákban táncolt. A gyep szélén Kristóf és Zsolti csajokat szemlélt, Gergő pedig egy padon ült, ölében Kamival aki felé fordult, homlokát Gergőjéhez szorította. Kirázott a hideg. Nem hiszem, hogy én ezt valaha is meg tudnám csinálni. Kitti és Vanda pár ismeretlen sráccal táncolt, közben a szájuk körbeérte a fejüket, már csak a házigazdát hiányoltam. Körbetekintettem és akkor vettem észre, hogy Huan, Pedro és Victor már eltűnt, nyilván inni akartak, hisz ezelőtt 10 perccel ettünk chilisbabot. Bátortalanul Zsoltiék felé intettem, akik kissé furán néztek rám, mintha nem ismernének, közelebb mentem hozzájuk.
-Nektek mi bajotok?-kérdeztem döbbenten.
-Bocs. Ismerjük egymást?-mosolygott Zsolti.
-Igen. Carmen. Mond neked valamit a név?
-Basszus te vagy az?-köpte ki Kristóf a kóláját.-Marha jól nézel ki.
-Öhm. Kösz.-tekergettem zavartan a hajam.
-Smink?-kérdezte Zsolti.
-Tudtommal nem.-röhögtem zavartan.- Semmi smink.
-Akkor alapból szép vagy.-állapította meg, majd egy lánycsapat után fordult.
-Erre baj ha nem reagálok?-kérdeztem mosolyogva.
-Semmi gond. Na én húztam megjött az unokatesóm.-szólalt meg Zsolti és magával rántva Kristófot húzta őt egy magas sráchoz. Én pedig leültem egy kerti székre és a fülbevalómat piszkáltam. Magamra hagytak, á de semmi gáz megesik az ilyen.
-Üdv ismerlek?-állt meg előttem Alex és gyanúsan nézett rám. Szerintem ez már egy kicsit túlzás. Semmit nem csináltam magammal. Csak kieresztettem a hajam. Most meg azt hiszi a szomszédom, hogy belógtam a bulijába.
-Carmen.-feleltem unottan, mire ő is köpött az üdítőjéből.
-Mennyi sminket tettél magadra? Fel se ismertelek.
-Egy grammnyit sem.-válaszoltam magamban mosolyogva.
-Wow. Jól nézel ki.-állapította meg, amire én vörös lettem. Még szerencse, hogy sötét van.
-Hát kösz. Te sem panaszkodhatsz.-néztem végig rajta és magamban még egy plusz pontot adtam az amúgy is maximumos kinézeti értékeléséhez. Belőtt séró, térdig érő piros gatya egy csíkos pólóval, hozzá egy strandpapucs. A világításban még egy lazán megkötött nyakkendőt is láttam.
-Gyakrabban foglalkozhatnál magaddal. Így kieresztett hajjal és szoknyában..-fejezte be a mondatot és száját harapdálta.
-Úgy nézek ki mint egy lány?-boxoltam a vállába.-Ezt akartad mondani?
-Öhm. Ja.-legyintett majd megfogta a karom, és az üdítőkhöz húzott.- Táncolunk?-állt meg hirtelen a gyepen, ahol a többiek is botladoztak. Sutyiban intett egyet a DJ-nek nevezett srácnak. A fiú vette a lapot és lassú számot kapcsolt, erre én felvontam a szemöldököm.
-Ezt mire véljem?-mosolyogtam.
-Már fociztunk, vonatoztunk, kikészítettünk egy idegesítő csajt de táncolni még nem táncoltunk..-bigyesztette le ajkát és utána villantotta a számomra ismerős mosolyt, amit én..szerettem?
-Hát jó. Akkor együtt megyünk kórházba is.-nevettem, mire ő is felröhögött. Nyaka köré fontam kezem és folyamatosan beszéltem, ő engem bámult, ami zavart. Mindenre csak bólintott és utána a derekamra tette a kezét. Kirázott a hideg, amit ő észrevett és felnevetett, én vörösen mosolyogtam rá. Aztáán.. Lehet, hogy halucinálok, de közelebb hajolt hozzám… még közelebb..majd megcsörrent a telefonom. Automatikusan visszarántottuk a fejünket. Anya az. Felvettem.
-Szia! Miért hívtál?-sürgettem anyut hadarva.
-Szia! Hol vagy?
-A szomszédban.
-Ja persze. Na puszi leteszem.
-Szia.-tettem le mérgesen a telefont és Alexre néztem, ő a cipőjét bámulta, ezért én léptem.
-Akkor táncolunk?-kérdeztem.
-Hát..-beléfojtottam a szót és nyaka köré fontam ISMÉT a kezem, a lassú szám erre gyorsba váltott, mire Alex megint intett. Újra, lassú zene. Felnéztem Alexre. Ő a tekintetét rajtam pihentette egész idáig. Elmosolyodtam. Ő is. Lehunytam a szemem és a homlokomat a vállához szorítottam, majd a fülembe súgott valamit. Zavaromban az arcomat a vállába temettem és ott mosolyogtam. Azt súgta, hogy „ Gyönyörű vagy, mint mindig.” Felnéztem rá. Engem nézett. Zavarban voltam, ami régen nekem egy idegen érzés volt egy fiú közelében. Elmosolyodott. Én nem tudtam reagálni. Arca elbizonytalanított, de a kettőnk közötti távolság vészesen csökkent. Lehajtottam a fejem. Én nem tudom ezt megtenni. Amikor arcunk között már csak két centi volt én gyorsan átöleltem és kitértem előle.
-Sajnálom.-súgtam a fülébe.-Nem tudnálak utálni.
-Értelek.-szorított meg erősebben, de csalódottság hallatszott a hangjában.-De ne hidd, hogy feladom.-nevetett és megsimogatta a hajam.
-Jobb lenne, de félő, hogy én nem tudnék elveszíteni egy barátod, valami hülyeség miatt. Ami bármikor elmúlhat. Bármikor.
-Honnan veszed, hogy én is olyan vagyok? Szerinted ez csak egy hülyeség?-kelt ki magából Alex.
-Nem úgy értem. De mi lesz, ha feltételezzük szakításkor úgy összeveszünk, hogy soha az életben nem beszélünk. Azt nem bírnám ki.-motyogtam.
-Én nem vagyok olyan.
-Kriszta?-vontam fel a szemöldököm és indulásra készültem.
-Ő más.
-És miért? Nem focizik? Mégis úgy összevesztél vele, hogy hozzá se szóltál nagyon azóta.
-Te nem Kriszta vagy. Félreismertem. Téged 3 nap alatt teljesen megismertelek. Ne tagadd, tudom, hogy tetszem neked. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megfejthető csaj vagy és három nap után lábaim előtt heversz..
-Menj a francba. Tudod mit? Hagyj békén. Kiismertél teljesen, de több dolgom nincs veled. A lábaid előtt? Ki akart lassú számra táncolni úgy mégis? Én nem. Ja és nem is érdekel mit akartál mondani a vonaton. Magasról leszarom. Most pedig felpofozom magam hatszor, hogy ilyen naiv voltam és bedőltem egy csalónak, aki csak azt akarta elérni, hogy egy önbizalomhiányos fiús csaj elaléljon tőle. Bocs de nem jött össze.-fejeztem be és ráborítottam Alexre a mellettem lévő üdítős poharat.- Távozom.
-Bocsi Carmen. Nem úgy gondoltam. Csak, én nem szoktam hozzá a visszautasításokhoz.-fejezte ki sajnálatát Alex. Már majdnem meghatódtam, de mégsem. Most erős leszek.
-Majd hozzászoksz. Tőlem ne számíts másra.-röhögtem kínosan, majd összeszedtem a fiúkat és a járda mentén elhagytuk a telket. Hátrafordultam és láttam, hogy Alex felém néz. Nézzen csak, szarok rá.
Beléptem az ajtón. A ház sötét volt, anyuék még nincsenek itthon. Idegesen levetettem magamról ezt a göncöt és megfogadtam, hogy soha az életben nem lesz rajtam. Huan, Victor és Pedro látták rajtam, hogy valami nincs rendben. Persze, hogy nincs. Rossz emberre pazaroltam az időmet. Azért a többiekkel megpróbálom tartani a kapcsolatot. Főleg Kamival, ő a legrendesebb hozzám. Gyorsan felmentem face-re és megnéztem, hogy ezalatt a pár perc alatt töröltek e. Nem, mindenkinél megvagyok, sőt Kami az imént öt perce rakta fel a közös képünket. Hasonlóan ő sem szereti a ruhákat és néha megnéz egy-egy meccset. Ezért is lettünk annyira jóba. Megpróbáltam felhívni. Kicsöngött. Felvette!
-Szia itt Carmen! Figyu nem mondott neked valamit Alex?-kérdeztem kiizzadva.
-De. Mondott. És?-nevetett a telefonba.-Attól mi még barátok vagyunk.
-Tudod, hogy én ennek mennyire örülök?-ugráltam, mint egy őrült az ágyamon.
-Ne is foglalkozz Alexszel. Barátnak jó, de sajna ő is egy pasi. Majd megnyugszik.-nyugtatott.
-Átvert.-motyogtam.
-Tényleg beléd van esve. Ha nem is mondja, de ahogy rád néz. Rám is így nézett Gergő és látod mi lett. Ha meg szakítanánk, barátok maradunk, szóval nem vesztenénk semmit.
-Áh értem. Na leteszem, fiaim éhesek.-köszöntem el és letettem.
Kaptam egy üzenetet. Unottan rákattintottam a boríték jelre és nagy meglepetésemre Alex írt. Idézem: „ Bocsi. Nem akartalak megbántani.” Ennyi. Csak azt válaszoltam, hogy: „Bocsi. Nem érdekel.” Ezzel elintézettnek tekintettem a dolgot. Kikapcsoltam a laptopom, majd lerohantam a fiúkhoz, akik szétrámolták az egész konyhát csak hogy élelemhez jussanak. Idegesen lehuppantam a kanapéra, mire csöngettek. Ajtót nyitottam.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Bocsánatot kérni.-mondta Alex sajnálkozva.
-Már megtetted. De nem fogadom el. Három nap alatt nem fogok már veled járni fogd fel. Te kiismertél, de én téged félre. –mondtam miközben éppen be akartam csapni az ajtót. Alex viszont kitámasztotta a kezével.
- Ne fújd már fel ennyire a dolgot..
-Hogy ne fújjam fel? Én csak egy próba voltam neked, hogy mennyire vagy hódító…ne kezdj el itt nekem sajnálkozni.-üvöltöttem.
-Halkíts már. Mindig is nagyon bírtalak. Sőt több mint egy barát voltál nekem. Egyszerűen még senki sem utasított vissza. Nehéz elviselnem.-mosolygott bizonytalanul Alex.
-Bocs ha csalódást okoztam..-forgattam a szemem.-Akkor semmi hátsó szándékod nem volt?
-Nem. Nem tennék veled ilyet.
-Akkor bocsánat elfogadva.
-Visszajössz?-nézett rám boci szemekkel.
-Nem. Szia.-zártam le a témát és becsuktam az ajtó. Nekidőltem és lecsúsztam rajta. a fiúk mind mosolyogva néztek.
-Igen furcsán éled meg az első szerelmet.-szólalt meg Victor.
-Elkussolsz!-intettem, hogy nyugodjon le ezzel a marhasággal.
-Mert mi lesz?-kérdezte, de már meg is bánta, hisz felkeltem és mérges pillantásokat vetettem rá. Kezemben volt a távirányító, de nem volt kedvem eldobni, semmihez nem volt igazából kedvem. Otthagytam őket és felcammogtam a fürdőbe. Lezuhanyoztam és bevetődtem az ágyba. Álmaimban az én úgynevezett „hercegem” focizott, én meg fejbevágtam egy téglával. Tetszett ez az álom.
